|
|
| |
| December 17-én kigyúlnak a fények a nyíregyházi városi stadionban.
|
| |
|
| |
|
|
| |
| Az új épületben decembertől mintegy 15 értelmileg akadályozott fiatal részesülhet napközis ellátásban. |
| |
|
| |
|
|
| |
Véget ér Az igazi da Vinci című kiállítás december 2-án, vasárnap. A MODEM ezen a napon addig volt nyitva, míg az utolsó érdeklődő is megnézte a tárlatot. Este nyolcig vehettek jegyet a vendégek, és addig nézelődhettek, amíg kedvük tartotta.
 |
| |
|
| |
|
|
| |
| Debrecen város önkormányzata a hagyományokhoz híven idén is megrendezi Városi Mikulás Ünnepségét, amelyet december 6-án 15.00 órai kezdettel tartanak a Főnix Csarnokban. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Kenézy Kórház Kft. Ifjúságpszichiátriai Osztálya – a hagyományokat folytatva – december 6-án, csütörtökön 10 órától „Mikulás-napi” ünnepséget rendez, a kórházban ápolt kis betegek, gyermekek számára. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Egy román kisbusz ütközött egy lengyel kamionnal hétfő reggel a 42-es főúton, Báránd és Földes között. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Ma délelőtt Kaba 4.sz. főúton a 183-as km szelvénynél fakitermelés során egy 33 éves püspökladányi férfi a foglalkozási szabályok megszegésével úgy vágta a fát, hogy a mellette tartózkodó és segítségére lévő 39 éves társára egy fa rádőlt, aki a helyszínen életét vesztette. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Debrecennek minden szempontból fel kell kerülnie Európa térképére, több sportesemény vagy például a Leonardo da Vinci-kiállítás megszervezésével ez már sikerült, de a gazdaságban is el kell ezt érni Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerint. A cívisváros vezetője erről szombaton, a Kölcsey Központban tartott hagyományos évértékelőjén beszélt. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Debrecent javasolja első helyen az Európai Unió egyik legnagyobb tervezett kutatás-fejlesztési berendezésének számító Európai Neutronkutató Központ hazai helyszínének a nemzetközi bíráló bizottság - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Szolnok a Tisza fővárosa kiemelt fejlesztési program lett, így európai uniós támogatással valósulhat meg. Minderről a napokban döntött a kormány.-tudta meg a szoljon.hu |
| |
|
| |
|
|
| |
Ünnepélyes gyertyagyújtásra került sor Debrecen karácsonyfájánál  |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Korányi Frigyes Gimnáziumban és a Budai Nagy Antal Szakközépiskolában kicserélték a nyílászárókat és hőszigetelték az épületek homlokzatát is. Az ünnepélyes átadáson elhangzott: a beruházással jelentős energia-megtakarítás várható az intézményekben. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Egyhangúlag támogatta dr. Fekete Csaba r. alezredes Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitánnyá történő kinevezését a megyei közgyűlés pénteken Debrecenben.
|
| |
|
| |
|
|
| |
| Több, mint 3 milliárd forint értékben valósulnak meg útfejlesztések jövőre, Hajdú-Bihar megyében. A kormány szerdán 71 kiemelt projekt támogatásáról döntött.-tudta meg a DTV |
| |
|
| |
|
|
| |
| Ma járt le az önkormányzat által a Debreceni Repülőtér hasznosítására kiírt pályázat beadási határideje. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Pártpolitikai felhangoktól sem volt mentes csütörtökön a szolnoki közgyűlés. A képviselők egyebek között költségvetési kérdésekről és jövő évi díjemelésekről vitáztak.-írja a szoljon.hu |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az észak-alföldi régióban 93 nyertes vállalkozás számára régiós projektindító konferenciát rendezett csütörtökön Debrecenben a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG). |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az Észak-alföldi Minőségi Díj (ÉAMD) ünnepélyes átadására idén Nyíregyházán kerül sor december 5-én. A régió kereskedelmi és iparkamarái által meghirdetett pályázatra rendkívül színvonalas pályamunkák érkeztek, melyeket az ÉAMD bizottság bírált el, külső szakértők bevonásával. |
| |
|
| |
|
|
| |
| November 29-én Dr. Pléh Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese és Dr. Fésüs László, a Debreceni Egyetem rektora ünnepélyes keretek között írta alá a két intézmény között létrejött, az MTA egyetemen működő kutatócsoportjai 2007-2011 időszakra szóló támogatásáról szóló megállapodást.
|
| |
|
| |
|
|
| |
| Bicskával támadt kisiskolás társára egy 10 éves hajdúsági fiú Egyeken. A diák szerdán egy korábbi verekedés miatt az általános iskolában akart elégtételt venni társán, és csak a szerencsén múlott, hogy nem történt tragédia. A fiú kora miatt nem büntethető, a helyi gyermekjóléti szolgálat ezért ideiglenesen, 30 napra javasolja intézeti elhelyezését. |
| |
|
| |
- 335 Oldal - [ 328 ] |
| |
|