A végleges adatok szerint országosan több mint százezren, megyénkben pedig közel háromezren maradtak magánnyugdíjpénztári tagok-írja a Dehir.hu. A megyék közül a legtöbben Győr-Moson-Sopronban döntöttek úgy, hogy nem lépnek át az állami nyugdíjrendszerbe.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közlése szerint több mint százezren, utasították el az állami nyugdíjrendszert, ebből Hajdú Bihar megyében összesen 2814-en nyilatkoztak. Jelentős részük Debrecenben tette ezt meg. A nyilatkozattevők kihasználták az éjfélig meghosszabbított ügyfélszolgálati időt, az utolsó nyilatkozó ugyanis nem sokkal éjfél előtt érkezett meg a helyi igazgatóságra. |