Fésüs László akadémikus, a Debreceni Egyetem (DE) rektora és Paragh György, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke elmondta, hogy az In Vitro Diagnosztikai Tömb a 10,6 milliárd forintos uniós támogatásból és 1,2 milliárd forintos önrészből megvalósuló egészségügyi projekt első eleme. A mostani, több mint 2 milliárd forintos beruházással olyan központi laboratóriumi diagnosztikai központ jön létre, amelyben az országban egyedüliként megvalósulhat a személyre szabott medicina, így lehetővé válik az örökletes betegségek megállapítása és egyéni gyógykezelése is - mondta Paragh György professzor. A központi laboratóriumba csőpostán érkeznek majd a minták a klinikákról, a vizsgálati eredményeket pedig számítógépeken bármelyik klinikán lekérhetik az orvosok. Az egészség központ teljes, másfél évig tartó beruházása eredményeként új szájsebészeti központ épül, ahol megoldódik a fogyatékos gyerekek fogászati ellátása is - hangzott el a sajtótájékoztatón. |