Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

1,35 millió szavazót vesztett el az MSZP
Feltöltve: 2010-04-12 01:08
Most 119 egyéni és 87 listás mandátumot szerzett a Fidesz, ehhez a 206 képviselői helyhez a megmaradt 57 egyéni körzetből és az országos listán kiosztható 64 mandátumból 52-t kell szerezniük a kétharmadhoz. Mivel az 57 egyéni körzetből 55-ben vezet a fideszes jelölt – ebből húszban több mint 47 százalékot kapott –, Orbán Viktor várhatóan kétharmados többséggel alakít kormányt, várakozásaink szerint 260–262 tagú lesz a kormánypárti frakció. A kétharmadhoz 258 mandátum kell.    

Pontosan annyi mandátumot osztottak ki az első választási fordulóban, mint amennyi az Index mandátumbecslésében [1] szerepel: 265-öt. A Fidesz jelöltjei a 176 egyéni választókerületből 174-ben nyertek, csupán a budapesti XIII. kerület két egyéni körzetében (19-es és 20-as) győzött az MSZP-s jelölt, Szanyi Tibor és Tóth József. A 174-ből a Fidesz-jelölt 119 körzetben már meg is szerezte az egyéni mandátumot (ez lényegében megegyezik a mandátumbecslésünkben szereplő, 120-as értékkel).

A területi listás szavazáson a lehetséges 152-ből 146 mandátumot osztottak ki. Ebből a Fidesz 87, az MSZP 28, a Jobbik 26, az LMP 5 mandátumot szerzett (becslésünk 92, 27, 22 és 4 volt). Így a Fidesznek 206 képviselője már biztosan van, a többi párt eddig csak listáról szerzett mandátumot.

graf becsles.png

A választások első fordulójának eredménye azt valószínűsíti, hogy a Fidesznek, ha nem is túl bőven, de meglesz a kétharmados többsége a parlamentben. Ehhez 258 képviselői hellyel kell rendelkezniük, vagyis még 52 mandátumot kell begyűjteniük a második fordulóban.

A párt jelöltjei abból az 57 körzetből, ahol második forduló lesz, 55-ben vezetnek, ezek közül húszban 47 százalék fölötti eredményt értek el az első fordulóban. Ezekben tehát minden bizonnyal megszerzik a mandátumot a második fordulóban, így 37 olyan egyéni kerület van, ahol eldőlhet a Fidesz kétharmada.

Ebből a 37 helyből 14 olyan van, amit némi ráhagyással szorosnak mondhatunk. Mindössze négy olyan körzet van, ahol a Fidesz jelöltje nem kapott legalább 40 százalékot (Vác, Gyöngyös, Edelény, Kazincbarcika), illetve négy olyan, ahol a fideszes győztes és a második helyezett jelölt között ne lett volna legalább 10 százalék a különbség.

Utóbbiak közül Tiszavasváriban 8 százalékkal verte a fideszes Karakó László a Jobbik-jelölt Császár Józsefet (41,77-33,05), az MSZP-s Juhász Ferenc 18 százalékkal lett harmadik. A szegedi 3-as körzetben a fideszes Bohács Zsolt 43,32 százalékot kapott, az MSZP-s Botka László 36,23 százalékot (itt csak ők ketten jutottak a második fordulóba, a jobbikos jelölt 11,6, az LMP-s 8,8 százalékkal kiesett).

A legérdekesebb egyéni körzet talán a kazincbarcikai lesz. Itt a Fidesz-jelölt Tamás Barnabás 37,43 százalékot kapott, a második helyezett jobbikos Endrésik Zsolt 28,84 százalékot, a harmadik Szitka Péter (MSZP) 28,51 százalékot (és 5 százaléknál valamivel jobb eredménye volt az LMP-s jelöltnek). Ózdon 8 százalék a fideszes győztes, Riz Gábor és a második helyezett Kisgergely András különbsége (40,85-32,07 százalék).

Mivel a Fidesz-jelöltek a legtöbb körzetben vezetnek akkora előnnyel, hogy elviseljék azt is, ha mostani támogatóik egy része nem megy el újra szavazni – lehetséges, hogy a párt támogatóinak egy része nem annyira elkötelezett, hogy egy „túlnyert” választás második fordulójában is szavzzon –, becsléseink szerint az 57 körzetből a Fidesz-jelöltek 53–55 helyen megszerzik a mandátumot.

Becsléseink szerint így az új parlamentben a Fidesznek 261 fős frakciója lesz (ez 67,7 százalék). Számításaink szerint az MSZP 54, a Jobbik 51, az LMP 20 fős frakciót alakíthat majd a parlamentben (feltételezve, hogy az 57 egyéni körzetből 54-et nyer a Fidesz). A Fidesz győzelmét a két másik párt taktikázásai sem befolyásolhatják, mivel nincs reális esélye annak, hogy a Jobbik és az MSZP összefogjon, és arra sem lehet számítani, hogy a második fordulóra érdemben erősíteni tudjon akár az MSZP, akár a Jobbik.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> index.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százhetvenkettő 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu