Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Épülhet a vasúti vonalszakasz
Feltöltve: 2009-02-27 15:24
Módosítva: 2009-02-27 15:33
Elutasította a Közbeszerzési Döntőbizottság a Vegyépszer Zrt. jogorvoslati kérelmét, megkezdődhet a Tárnok — Székesfehérvár vasúti vonalszakasz építési beruházása.    

Mint ismeretes, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2009. január 21-én hirdetett eredményt a Tárnok – Székesfehérvár vasúti vonalszakasz kivitelezésére kiírt tenderben. Az SZCKM-2008 Konzorcium nyerte a vasúti pálya felújítására kiírt eljárást, a további három pályázó (Vegyépszer Zrt.,  S-D Konzorcium, Gárdony Vasút Konzorcium) kizárásra került.
Az említett közbeszerzési eljárás kapcsán a
a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t sok vád érte.

"Megrágalmaztak minket, kétségbe vonták szakmai tudásunkat és felkészültségünket. Ezt tovább tetézi az a sajnálatos tény, hogy a média ezáltal nem hitelesen tájékoztatta a lakosságot és újfent hozzájárult ahhoz, hogy előítéletek kapcsolódjanak a NIF Zrt. nevéhez. A mai napon vettük kézhez a Közbeszerzési Döntőbizottság értesítését, miszerint a Vegyépszer Zrt. jogorvoslati kérelme elutasításra került. A döntés is azt igazolja vissza, hogy a NIF Zrt. megfelelő körültekintéssel és szakmaisággal járt el!" -olvasható a NIF közleményében.

Előzmények:
A tendert hosszas egyeztetések és minőségbiztosítást követően írták ki. A pályázati kiíráshoz ragaszkodtak pontról-pontra, szóról-szóra, mert éppen annak precizitása garantálja, hogy a leendő kivitelező ne bújhasson ki semmilyen kötelezettség alól. 
A három kizárt pályázó közül csak a Vegyépszer Zrt. fordult jogorvoslati kérelemmel a Döntőbizottsághoz. A cég kizárásnak oka az volt, hogy több pályázati feltételnek sem tudott megfelelni. A hiánypótlásra két körben is felszólították a Vegyépszer Zrt-t, a hiányok pótlását követően ajánlata továbbra sem felelt meg a felhívásban foglaltaknak.
Fentiek figyelembevételével az 5 tagú szavazóbizottság – mely bizottságba a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet, a Magyar Államvasutak Zrt., a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium és a NIF Zrt. is delegált szavazótagot – egyhangúan hozta meg a döntést. A bírálatot nyomon követő, szavazati joggal nem rendelkező 7 külső szakértő sem élt ellenvetéssel, kifogással az eredménnyel kapcsolatban.
A Vegyépszer Zrt. jogorvoslati kérelmében nemcsak a saját ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását sérelmezte, hanem vitatta a nyertes SZCKM-2008 Konzorcium ajánlatának érvényességét is.
A Bizottság a kérelmet elutasította és megállapította, hogy a NIF Zrt. jogszerűen járt el. A szerződés megkötését a tenderen győztes kivitelezővel jóváhagyta.

A szerződés aláírására 2009. március 2-án kerül sor. Az ezt követő időszak már a kivitelezésé!

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszáznegyvenhat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu