Az OTP Bank több mint 400 milliárd, az FHB pedig 120 milliárd forint kölcsönt vesz fel a magyar államtól piaci kamatozással. A bankok a rendelkezésükre bocsátott összegből magyarországi lakossági, illetve kis-és középvállalati ügyfeleknek nyújtanak hiteleket. A pénz forrása az IMF és az Európai Unió 20 milliárd eurós hitelkerete -írja a hirado.hu.
Az OTP a szerdán aláírt szerződés értelmében legalább 200 milliárd forintot használ vállalkozások finanszírozására. A rendelkezésére bocsátott keret 500,8 millió eurót, 135 millió angol fontot , 20,1 milliárd japán jent, illetve 818,2 millió dollárt jelent. Urbán László vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a forrásköltséget csak az indokolt tételekkel növelik meg. A Pénzügyminisztériummal kötött megállapodás értelmében az OTP Bank vállalta, hogy következő közgyűlésén egy állam által delegált személy is helyet kap a pénzintézet felügyelő bizottságában, illetve audit bizottságában, akik folyamatosan figyelemmel kísérik a hitel összegének felhasználását. |