"Elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy az erről dönteni hivatott testület által demokratikus úton meghozott döntést a kisebbség vita tárgyává teszi. Úgy, ahogy az is elfogadhatatlan számunkra, hogy mindezen kisebbség képviselői a Magyar Demokrata Fórum listájáról szerzett parlamenti mandátumuk mögé bújva zsarolják a többséget. Véleményünk szerint, aki nem tud azonosulni a többségi döntéssel, valamint képtelen azt tiszteletben tartani, annak a kilépésen túl az MDF-től kapott parlamenti és egyéb mandátumok visszaadásához is legyen "erkölcsi" tartása. Ennek szellemében kérjük őket, hogy ezen véleményüket és döntésüket, erkölcsileg és morálisan is elfogadható módon, vagyis a pártból való kilépésüket összekötve a párttól kapott parlamenti és egyéb mandátumaik visszaadásával együttesen jelezzék! Ne pedig úgy, hogy a képviselőséggel járó előnyöket megtartják, a párttagsággal járó felelősséget pedig nem vállalják." -közölte az MDF Szabolcs megyei szervezete.
|