Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Szívvel-lélekkel a lakóhelyünkért!
Feltöltve: 2009-03-02 16:26
Budapest, 2009. február 27. – “Idén márciusban ismét új céllal indítja útjára a CBA és a Procter & Gamble ’A Közösség Szíve’ (köszi) programot” - jelentették be a szervező cégek képviselői Budapesten. A közösség erejére és összefogására támaszkodó kezdeményezés középpontjában idén a közösség élettere, a település áll.    

A CBA és a Procter & Gamble a közösség erejében bízva indította útjára jótékonysági programját 2006-ban. A Közösség Szíve eddig olyan területeket választott, ahol sokszor különösen nagy szükség van külső segítségre: a gyermekek támogatását.
A cél az elejétől fogva egy olyan program megszervezése volt, amelyet a közösség éltet, és amely hagyományt teremt. Az első akciót követően 50 általános iskola kapott korszerű számítógépeket. Volt olyan intézmény, ahol azelőtt egy számítógép sem állt a tanulók rendelkezésére. 2007-ben több mint 500 gyermeket juttatott el a program erdei iskolába, ahol testközelből ismerkedhettek a természettel. Sokuknak különösen nagy élmény volt ez, hiszen életükben először jártak erdei iskolában. Tavaly pedig összesen 20 millió forint adománnyal 20 kórház gyermekosztályának műszer- illetve gyógyászati eszköz-beszerzéséhez járult hozzá a program,.
Az idei év tavaszi akciója keretében A Közösség Szíve program országosan 10 települést támogat. A pénz egyfajta közösségi összefogás révén gyűlik össze: március, április és május hónapban a CBA üzletekben megvásárolt, az akcióban szereplő Procter&Gamble termékek árából 20, 30 illetve 40 forint kerül egy virtuális lakóhely szépítő alapba, melyből aztán 10 település kap támogatást. Ebből a pénzből szebbé, vonzóbbá, harmonikusabbá varázsolhatják környezetüket. Felújíthatják parkjukat, játszóterüket, sportpályájukat vagy eltávolíthatják az épületeket elcsúfító graffitiket.
„Bízunk benne, hogy a támogatással hozzájárulhatunk a nyertes települések környezetének megújulásához.” - mondta Janky Gyöngyi, a P&G képviseletében.
Országos gyűjtőakcióról van tehát szó, melynek során a felhasználható támogatás az ország 10 különböző településéhez kerül. Így a CBA-ban vásárlók – egy kis szerencsével - akár saját lakóhelyük szebbé tételéhez is hozzájárulhatnak.
A program részletei a www.akozossegszive.hu oldalon olvashatók.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: negyvenhat 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu