Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Sikeres a Vám- és Pénzügyőrség régiónk területén
Feltöltve: 2009-05-04 11:31
A Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Parancsnoksága területén az év első négy hónapjában a kábítószer, a csempészcigaretta és a hamis termékek felderítése terén országos elismerésre méltó eredmények születtek.    

A részletekről Mező Gábor ezredes, a Vám-és Pénzügyőrség Észak-alföldi regionális parancsnoka nyilatkozott.

- 2009 első négy hónapját hogyan tudná összegezni a VPOP szemszögéből?

A regionális parancsnokság az év elején kitűzött feladatait időarányosan, vagy attól jobban tudta teljesíteni. Nagyon jelentős felderítéseink voltak ebben az időszakban, amely egyrészt a legális áruforgalmat kívánta elősegíteni, másrészt pedig a feketepiacot visszaszorítani. Itt úgy gondolom, hogy mint cigaretta felderítések, mint kábítószer felderítések esetén országosan elismerésre méltó eredmények születtek. El kell mondani, hogy csak az utóbbi időszakban egy napon, majdnem 60 ezer karton cigaretta lett lefoglalva Ártándon. Ezt követően Szabolcs megyében egy 30 ezer kartonos járőrszolgálat által realizált felderítés volt, majd szintén Ártándon volt egy 30 kilogrammos heroin fogásunk is. Elmondható az, hogy a hamisított termékek elleni küzdelemben is történtek jelentős lefoglalások. A régió területén ezzel kapcsolatban megemlíthetőek a hamisított vegyszerek vagy a ruházat és egyéb cikkek felderítése. Ez is mutatja azt, hogy a gazdasági válságnak van egy ilyen hatása is, hogy az illegális és az olcsóbb termékek iránt nő meg az igény, amelyeknek a származása nem teljesen bizonyított és korrekt.

- 2009 évvégéig milyen célokat tűztek ki maguk elé?

- Alapvetően szeretnénk az eddig elért eredményeket tovább fejleszteni. Itt főként a társhatóságokkal való jó kapcsolatokat értem, hiszen el kell mondani, hogy például a cigarettacsempészet kapcsán a rendőrséggel közös kapcsolatunk van, és közösen járőrözünk. Ezt kívánjuk tovább fejleszteni, majd a vámőrhajóknál is. Ugyanígy szeretnénk az APEH-al folytatni az együttműködést és továbbra is felderíteni olyan, mind a két hatóságnak a hatáskörébe tartozó bűncselekményeket, amelyek javítják az adózói morált Magyarországon.


Szőllősi Roland

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: negyvenegy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu