Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Puskás Hungary - a felejthetetlen
Feltöltve: 2009-03-27 04:41
Módosítva: 2009-03-27 04:43
Hiánypótló alkotás került nem rég a magyar mozikba! A Puskás életét feldolgozó dokumentumfilm, eddig még nem látható archív fényképek felvételek felhasználásával, és a műfaji sajátosságok újragondolásával – minden bizonnyal – korszakalkotó mű.    

Még élt a nagy legenda az ötlet fogantatásakor, illetve az előkészületek idején. Azonban Puskás Ferenc betegsége, majd 2006. november 17-én bekövetkezett halála nagyban befolyásolta az alkotók elképzelését. Így Puskás Ferenc a filmben Csuja Imre hangján szólal meg.

Alapos és több éves kutató munka előzte meg a forgatást, melynek során egy sor világsztár nyilatkozik Puskásról. Többek között Franz Beckenbauer, Michael Platini,  Sir Alex Ferguson, Pelé, Alfredo Di Stefano. Mindegyikük szinte csak szuperlatívuszokban beszélt Puskás emberi kvalitásairól, játék tudásáról, és hihetetlen akaraterejéről. Megdöbbentő volt, azaz élmény, mikor ajtók nyíltak ki pusztán Puskás neve hallatán – nyilatkozta a rendező Almási Tamás.

Természetesen, Puskás teljes életútját megismerhetjük; azonban ez nem egy egyszerű dokumentumfilm, ami tényszerűen közli az eddigi tudásunk alapján ismerté vált információkat, tényeket. Hanem, egyfajta plusz motívummal fűszerezték az alkotók a filmet– azon szándék jegyében -, hogy Puskást, mint embert mutassák be, nem pedig a legendát. Ez tökéletesen sikerült; és ez teszi egyedivé a filmet.

Ha át szeretnénk érezni ennek a nehézségét, akkor gondoljunk bele abba, hogy szinte minden embernek van legalább egy „Puskás-története”.

Ennek a szándéknak következtében szólalt meg a filmben– természetesen – a legendás Aranycsapat még élő két tagja Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, Puskás özvegye, barátai, családtagjai, vagy a spanyolországi házvezetőnője.

Azonban a filmnek, van még egy nem titkolt szándéka. Még pedig, hogy egyrészt tiszta vizet öntsön a pohárba Puskással kapcsolatban; és eloszlassa az itthon őt körülvevő hiedelmeket. Illetve ismerté tegye a fiatalok számára, hogy ki is volt tulajdonképpen az a Puskás Ferenc. Hiszen, ő az a mesebeli hős, aki a legmélyebbről indulva meghódítja a világot. Aki összeköt, és nem szétválaszt, aki példaképe lehet minden magyarnak. Aki emberségével lett a mindenki – nemcsak a magyarok – Puskása. Hiszen, ha belegondolunk mind a spanyolok, mind a görögök magukénak érzik. De minden ország hasonlóan érez, ahol csak megfordult élete során Puskás. Ezért mondhatta azt a rendező, hogy minden európai, de talán a világ összes fiataljának példaképe lehetne Puskás.

A több mint 6000 órányi feldolgozott anyagból az eddig elkészült majd két órás dokumentumfilmen túl, az alkotók tervezik még egy DVD, illetve egy három részes – egyenként 50 perc hosszúságú – mini sorozat elkészítését is.

Valamint tervbe vették a film külföldi forgalmazását.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Terjék Ádám
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázharminchárom 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu