Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Nemzeti Innovációs Dialógus Debrecenben
Feltöltve: 2009-03-22 22:52
A Kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter és az INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség "Nemzeti Innovációs Dialógus" című rendezvénysorozatba kezd 2009. március 26-án, melynek első állomása Debrecen.    

A rendezvény célja az Innovatív Magyarország Program széleskörű megvitatása, megerősítése, valamint a regionális kutatás-fejlesztéssel összefüggő problémák feltérképezése, összegyűjtése és azokra a megfelelő válaszok megtalálása. A rendezvény keretében lehetőség lesz az érdeklődőknek arra is, hogy találkozhassanak a gazdaságfejlesztési és innovációs pályázati közreműködő szervezetek képviselőivel (NKTH, MAG Zrt., ÉARFÜ Kht.).

Az esemény célja, hogy mind a kutatás-fejlesztésben érdekelt helyi vállalkozók, kutatók és egyetemisták, mind az államigazgatás innovációs szakemberei hozzájuthassanak a számukra lényeges információkhoz. A dialógussal segítséget kívánunk nyújtani a helyi gazdasági szereplők további K+F+I célú tevékenységeinek fejlesztéséhez.

Időpont: 2009. március 26. 11-13 óra között
Helyszín: Debreceni Egyetem Élettudományi Épülete (4032 Debrecen, Egyetem tér 1.)

Program:
10:15 - 11:00 Regisztráció
11:00 - 11:10 Köszöntő: Gazda László, Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács, elnök
11:10 - 11:40 Innovatív Magyarország Program: Molnár Károly, Kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter
11:40 - 12:10 A régió helyzete: Kolber István, államtitkár
12:10 - 13:00 Innovációs dialógus

A dialógus  témái:
- Regionális innováció: Milyen módon lehetne a K+F területén lévő regionális különbségeket felszámolni?
- Társadalom és tudomány kapcsolata :Milyen módszerekkel lehetne a tudományos tevékenységet közelebb hozni az emberekhez? Hogyan erősíthetnénk az innovatív gondolkodásmódot és a vállalkozói szellemet a lakosságban?
- Vállalatok és innováció : Hogyan tehetnénk innovatívabbá a hazai KKV-kat?
- Kutatók és gazdaság : Milyen területekre érdemes összpontosítani a hazai kutatásokat?

A rendezvény keretében beszélgetést tart: Molnár Károly  - Kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter, Ábrahám László - National Instruments Hungary Kft. ügyvezetője, Bendzsel Miklós - MSZH elnöke, Csopaki Gyula -  NKTH elnöke, Fésüs László - Debreceni Egyetem rektora, Grasselli Norbert -  INNOVA Észak-Alföld Nonprofit Kft igazgatója, Miklóssy Ferenc - Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke .

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >>
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százhetvenkilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu