A kutatók eredetileg más céllal láttak munkához: az onkológiai kezelések mellékhatásait akarták enyhíteni, ám kiderült, hogy a találmány áttörést jelenthet a felnőttkori cukorbetegség gyógyításában. A kutatott molekulát állatokon már tesztelték, az eredmények szerint a találmány eddig jól vizsgázott. A Pécsi Egyetem Biokémiai Intézetének vezetője, Sümegi Balázs elmondta: a szert Balatonfüreden már embereken is tesztelték, egészségeseken, illetve olyanokon, akik még nem szenvednek a klasszikus cukorbetegségben, de már inzulinrezisztenciával küzdenek. Hozzátette: ha valóban orvosság lesz a szerből, az olyan nagy jelentőségű lesz, mint az antibiotikum. A műsorban Literáti Nagy Péter gyógyszerkutató elmondta: körülbelül négy év, míg tényleg gyógyszer lehet a szerből. |