Az új pályázatot – melyet várhatóan július elejéig kell majd beadni – változatlan műszaki feltételekkel és keretösszegben, de a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség engedélye alapján már euróban írják ki – írta a lap.
A kilenc alacsonypadlós, legalább 200 utas befogadására alkalmas, egy vezetőfülkés járművek szállítására 11 cég vett pályázati csomagot.
Négyen adtak be ajánlatot: a cseh Inekon, a lengyel PESA, a német-svájci Stadler és a spanyol CAF. Három pályázatot ki kellett zárni, mert a műszaki jellegű hiányosságokat hiánypótlással nem minden esetben lehetett kiegészíteni.
A negyedik ajánlat megfelelő volt, de olyan mértékben túllépte az egy járműre számolt 590 millió forintos költséghatárt, hogy az önkormányzat érvénytelennek nyilvánította a pályázatot. |