Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Elhunyt Mojzes Imre
Feltöltve: 2009-04-24 01:24
Életének 62. évében elhunyt Mojzes Imre villamosmérnök, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára. Temetése holnap, április 24-én, pénteken lesz a kalocsai temetőben.    

1948. február 8-án született Kalocsán. A moszkvai Energetikai Egyetemen 1972-ben szerzett fizikusi, majd a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen politológusi diplomát. 1972-től az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének osztályvezetője, a mikrohullámú eszközök főosztályvezetője, tudományos igazgatóhelyettese, végül tudományos tanácsadója volt. 1991-től a Budapesti Műszaki Egyetem Elektronikai Technológia tanszékén egyetemi tanár, 1992-től tanszékvezető, 1995-99 között a Bay Zoltán Anyagtudományi és Technológiai Intézet tudományos igazgató-helyettese, 1998-2001-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas. Az ezredforduló idején, 1999-2000-ben évszámkezelési kormánybiztosként jelentősen hozzájárult a hazai számítástechnika fejlesztéséhez.

2000-2008-ban a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács alapító elnöke. Emellett számos tudományos szervezet, bizottság munkájában vett részt: tagja volt az MTA közgyűlésének, az Elektronikus Eszközök és Technológiák Bizottságának, az Anyagtudományi és Technológiai Komplex Bizottságnak, a Doktorok Tanácsa elektronikai és számítástechnikai szakbizottságának. Nevéhez fűződött az MTA Nano Törzsasztal létrehozása, amelynek célja az ország különböző egyetemein és kutató intézeteiben dolgozó nanotechnológiai szakemberek összefogása volt.

1980-ban elnyerte a műszaki tudományok kandidátusa, 1988-ban a tudományok doktora címet, 2007-ben pedig a filozófiai Phd-t. 2001-ben Jedlik Ányos-díjjal tüntették ki. Tudományos munkássága mellett jelentős volt oktatói tevékenysége is: nemzedékek sorát tanította az elektronikai alkatrészek, a nanotechnológia, az elektronikus kereskedelem témakörében. Hozzájárult az új tudományos eredmények bevezetéséhez az oktatásban.
Aktívan részt vett a korszerű mérnökképzés fejlesztésében a Budapesti Műszaki Egyetemen és az utóbbi években a debreceni egyetemen is.

Az utóbbi évek kutatásaiban az anyagtudomány nanotechnológia kérdéseinek szentelt kiemelt figyelmet, rangos nemzetközi szaklapokban jelentek meg publikációi. Emellett több könyvet is írt és szerkesztett: A kalocsai Haynald obszervatórium története, A GaAs monolit integrált áramkörök, Új anyagok és szerkezetek a mikrohullámú félvezető eszközökben (Pődör Bálinttal), Mikroelektronika és elektronikai technológia, Minőségbiztosítás - termelésirányítás (Talyigás Judittal), Az elektronikus kereskedelem (Talyigás Judittal), Nanotechnológia (Molnár László Milánnal).

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> fidesz.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcszázhetvenkettő 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu