A kampány több helyszínen, a fővárosi Városligetben és vidéki városokban kezdődik, a rendezvényeken ott lesznek a párt európai parlamenti képviselőjelöltjei is. Göncz Kinga listavezető a budapesti rendezvényen vesz részt május 1-én.
Lamperth Mónika azt mondja, hogy a kampányban az európai uniós ügyekről és a baloldaliság kérdéseiről fognak beszélni, de tudja, hogy nem kerülhetők meg a belpolitikai kérdések sem. Úgy véli, "baloldal nélkül az Európai Unió szimpla kft. lenne". A baloldal jeleníti meg a szolidaritást, a szociális Európát, sok, számunkra fontos értéket. Vannak olyan nagyon fontos uniós ügyek, mint a munkahelyek védelme, az energiabiztonság, a fogyasztóvédelem, az agárpolitika, amelyekben egyáltalán nem mindegy, kik és hogyan képviselik Magyarország érdekeit. Az MSZP jelöltjei kiválóan felkészült szakemberek. Lamprth Mónika azt mondja: a kampányban arra szeretnék biztatni a választópolgárokat, hogy érdemes bízni a baloldalban, még akkor is, ha elkövettek néhány hibát, "ha volt is botlása az MSZP-nek. A baloldal az értékek miatt fontos". Lamperth Mónika kitért arra is, hogy pénteken lesz az Európai Szocialisták Pártjának kampánynyitója a franciaországi Toulouse-ban, ahol ő, Göncz Kinga és Gurmai Zita fogja képviselni az MSZP-t.
Szerényebb, egyszerűbb, olcsóbb kampányt igérnek egyébként a pártok.
A csendesebb kampány azt is jelenti, hogy a plakátokkal, televíziós megjelenésekkel szemben felértékelődik az olcsó, célzott és gyors, úgynevezett médiahekkek, internetes közösségi megoldások szerepe.
A korábbiaknál lényegesen szerényebb és az elektronikus médiában kevesebb megjelenéssel készül az európai parlamenti választásokra az MSZP - mondta Nyakó István, a párt szóvivője. Mivel az elmúlt néhány hét belpolitikai eseményei miatt kissé megkésve kezd bele a kampány szervezésébe a szocialista párt is, így a személyes megoldások kerülnek előtérbe. Az MSZP keddi elnökségi ülésén döntött arról, hogy a kampánypolitikát Lamperth Mónika vezeti, a kampányigazgató pedig Gál J. Zoltán lett.
A többi párt is jóval visszafogottabb kampányt tervez.
Az SZDSZ választási költségvetése jelenleg is formálódik, a párt 100 millió forintos keretből gazdálkodik - mondja Horn Gábor kampányfőnök. A 2004-eshez képest a szabad demokraták idei kampánya rövidebb lesz, ennek egyrészt a válság, másrészt a belpolitikai helyzet az oka. A párt 12-15 fős kampánystábbal dolgozik és szintén kiemelt figyelmet fordít a közvetlen megkeresésekre.
A nagy pártok minden bizonnyal a korábban bevallott 100 és 300 millió forint közötti összegeknél kevesebbet költenek a különböző kampányelemekre, bár felső korlát ebben az esetben nincs - mondta az egyik internetes portál kérdésére válaszolva Kiszelly Zoltán politológus, aki szerint leginkább azért nem szállnak el a költségek, mert egyik nagy pártnak sem éri meg az elnyerhető néhány mandátum megszerzésére hatalmas összegeket költeni. Ráadásul a jelenlegi helyzetben egy előrehozott választás sem kizárt, ami újabb költségeket jelent. |