Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Debrecenben járt Habsburg György
Feltöltve: 2009-04-22 17:59
Módosítva: 2009-04-25 11:32
Az MDF EP kampánya részeként Habsburg György Debrecenbe látogatott. A jelölt egyik legfontosabb erénye: a jó európai kapcsolatok megléte, melyet megválasztása esetén még inkább Magyarország javára fordítana.    

Habsburg Györgyöt, az MDF EP-listájának második helyén álló jelöltjét kérdeztük:

Miért fogadta el az MDF jelölését?

Amikor ezt a megtisztelő felkérést kaptam Dávid Ibolyától, több dolgot is át kellett gondolnom. Előszöris mély válság van Magyarországon, és egy ilyen válságban mindenkinek át kell gondolnia, hogy miként tudna a legjobban segíteni az országon. Az én esetemben az Európai Parlament, amit nagyon jól ismerek. Külön funkcióban dolgoztam az Európai Parlamentben. Egy ilyen válságos helyzetben, amikor az ember megkapja a lehetőséget, mint független, pártokon kívülálló ember az Európai Parlamentbe jutni, azt el kell fogadni és meg kell próbálni.

Amennyiben mandátumhoz jut, akkor milyen feladatokat tűz maga elé?

Elég sok feladatom lesz. Egyrészt megpróbálok majd az ügyek mögött többséget szerezni. Nagyon fontos, hogy az ember a saját frakciója mellett más frakciókkal is tárgyaljon és őket is próbálja meggyőzni, hogy támogassák a magyar ügyeket. De az agrártámogatástól, a környezetvédelemtől egészen a belsőpiaci védelemig nagyon sok dologról szó esik majd a parlamentben, ahol szerepet tudnék vállalni.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázhetvenegy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu