Az önkormányzat 80 négyzetméteren, egyedi installációval jelent meg a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának standján. Az MT Zrt. 2009-es kampányéve a kulturális turizmus jegyében zajlik. A társaság a témaév 5 pilléréhez – „Bor és gasztronómia”, „Élő hagyományok”, „Fesztiválok, kulturális rendezvények”, „Friss: a XXI. század kultúrája, kortárs művészet”, „Városlátogatás” – kapcsolódóan különféle akciókkal, eseményekkel készül egész esztendőben. A kampányhoz csatlakozván Debrecen város installációjának témája a Debreceni Virágkarnevál volt. A stand egyik központi eleme egy 2 méter magas, virágba borult karneváli figura volt, illetve a kínálatot egy debreceni mézeskalácsos és egy méhész portékái, kóstolói színesítették.
Az érdeklődők a 4 napos rendezvény alatt kérdőíves nyereményjátékban is részt vehettek, valamint aki emléket akart hazavinni a debreceni standról, azt fényképész örökítette meg a kiállítóhely különböző attrakciós elemeinél.
Az Észak-alföldi Régió képviselőinek közös sajtótájékoztatóján Siklósi Csaba, a Főnix Rendezvényszervező Kht. programigazgatója mutatta be Debrecen idegenforgalmi kínálatát, kiemelve az idén 40. alkalommal megrendezendő virágkarnevált, mely vitathatatlanul a legsikeresebb városi rendezvény, s mely messze földön híressé teszi Debrecent.
Az Utazás kiállításon most is odaítélték a legszebb stand díjat, melyet 2008-ban Debrecen város standja nyert el. Idén Belföld kategóriában a Magyar Turizmus Zrt. vihette haza a megtisztelő elismerést, Debrecen város installációja pedig az előkelő 2. helyet szerezte meg a standszépségversenyen. Külföld kategóriában Görögország megjelenését értékelte a zsűri a leglátványosabbnak.
Az idei kiállítást 40 000 vendég kereste fel. Az érdeklődők közel negyven ország turisztikai kínálatával ismerkedhettek meg, s több mint 200 kistermelő, kézműves, népi hagyományőrző várta a közönséget termékeivel, alkotásaival. |