Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Csökkentik a foglalkoztatók terheit
Feltöltve: 2009-05-08 12:23
A 2009. május 11-től működő, https://estat.afsz.hu web-címen elérhető új rendszer segítségével a foglalkoztatók egyszerűen és gyorsan tehetnek eleget a csoportos létszámleépítések bejelenésével kapcsolatos törvényi kötelezettségüknek.    

Az alkalmazás segítségével a munkáltatók adatszolgáltatási terhe nagymértékben csökken, hiszen a bejelentések adatait elektronikusan rögzíthetik, azok visszaigazolását, valamint a bejelentés feldolgozását ellenőrizhetik. Lehetőségük nyílik arra is, hogy időt takarítsanak meg az adatbejelentéssel, miután a rendszer számos kényelmi funkciót (másolás, listából választás, kódszótárak stb.) tartalmaz.

A foglalkoztatók törvényi kötelezettségük alapján a csoportos létszámcsökkentési szándékukat, valamint a létszámleépítésekről hozott döntések adatait a telephely szerint illetékes munkaügyi központnak kötelesek bejelenteni.

Az új rendszer előnye, hogy a munkáltatóknak már nem szükséges papíralapú formanyomtat-ványokat beszerezniük és kitölteniük, hiszen az elektronikusan rögzített adatok könnyedén kinyomtathatóak és beküldhetőek az illetékes munkaügyi kirendeltségre. A foglalkoztatók adatszolgáltatási terhét csökkenti az is, hogy a korábban rögzített adatok másolhatóak, a szándékbejelentés adatai a létszám-leépítési döntés adataival összekapcsolhatóak.

Az online rendszer egyszerű azonosítási módszert alkalmaz, amely nem igényel előzetes regisztrációt, mégis megbízhatóan azonosítja a felhasználót, biztosítva, hogy mind a foglalkoztató, mind az illetékes kirendeltség csak a saját adataihoz férhessen hozzá.

Az online rendszer azonban nemcsak a foglalkoztatók adatszolgáltatását könnyíti meg, hanem a munkaügyi központok dolgozóinak munkáját is segíti: a lekérdezések és napi jelentések segítségével láthatják a rögzített szándék- és döntésbejelentéseket, valamint az illetékességük-be tartozó munkavállalók adatait, így időben és hatékonyan felkészülhetnek az álláskereső-ként megjelenő ügyfelek fogadására. 

Az információk elektronikus rögzítésével jelentősen javul az adatok minősége is. Az új alkal-mazás pontos és megbízható tájékoztatást nyújt a csoportos leépítésekről, azok tendenciáiról, az érintett munkavállalók köréről. Ez nemcsak a közvetlen kirendeltségi munkát, de a foglalkoztatáspolitikai döntések meghozatalát is támogathatja. Minél több munkáltató használja az online rendszert, a munkaügyi szervezetnek annál több naprakész információja lesz a várható elbocsátásokról, ezért gyorsan, hatékonyan készülhet fel a leépítések folyama-tának kezelésére, és a potenciális álláskeresők fogadására.

Az új alkalmazásról pontos tájékoztatót olvashatnak a munkáltatók az online rendszer nyitóoldalán (https://estat.afsz.hu) „Legfontosabb tudnivalók a rendszer használatához” címmel. A csoportos létszámleépítés bejelentésének logóját a www.afsz.hu-webcímen is megtalálhatják a foglalkoztatók, ahonnan egy kattintással elérhetik a rendszert.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: százhetvenkettő 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu