A lap szerint a hivatal elnökét, Horváth Zsolt Csabát a múlt héten menesztette Fellegi Tamás, a közlekedésért is felelős nemzeti fejlesztési miniszter. Hozzátették: az NKH harmadik legfontosabb embere, Eiselt György stratégiai és módszertani igazgató is távozott a Pintér Sándor irányította Belügyminisztériumba, ahol helyettes államtitkárként tevékenykedik tovább. A Népszava szerint még nem tudni milyen névre keresztelik a közlekedési hatóságot, azt azonban Sárdi Erika irányítja majd, aki eddig a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala elnökhelyettese volt. Az Orbán-kabinet a megyei kormányhivatalok hatáskörébe utalja a közlekedési hatósági teendőket. |