A fürdő bizonyos időszakokban – különösen rossz idő esetén, illetve hosszú hétvégék, ünnepnapok környékén – túlzsúfolt, a vendégek kulturált elhelyezéséhez nem elegendők a meglévő pihenőhelyek. A gyógy- és élményfürdő területén jelenleg összesen 700 ülő- és fekvőhely helyezhető el, ami átlagos forgalom esetén is igencsak kevésnek bizonyul. Az új pihenőtéri épület építésével az elsődleges cél az, hogy a gyógyfürdő vendégei minél komfortosabban érezzék magukat, ennek egyik eszközeként a pihenőhelyi kapacitás 500 férőhellyel bővül. Mindezeken túlmenően a fürdő továbbra is meghatározóan fontos célcsoportnak tekinti a kisgyermekes családokat, ezért a pihenő és társalgóhelyek mellett pelenkázó helyiség, baba-mama szoba is kialakításra kerül. Az emeleti galériákon pihenőterek találhatók majd kültéri pihenő-napozóteraszokkal. A létesítmény tervezésénél mindvégig szem előtt volt az a követelmény, hogy a pihenőterület jól illeszkedjék a környezetbe, az „elvett” zöldterületet belső udvarokkal, zöldtető kialakításával pótolják annak érdekében, hogy a pihenni vágyó vendégeknek folyamatos kapcsolata legyen a külső térrel, a természettel. Nem egy nagy egylégterű „pihenőházról” van szó, hanem családok, baráti közösségek, kisebb csoportok részére kialakítandó, elkülönülő terek alkotta épületkomplexumról. A természethez való kötődést hivatott tükrözni az épület különleges vonalvezetése, tetőzetének a parkfelületből való felhasítása. A pihenőtéri épület egyrészt a téli bejárati előtérből lesz megközelíthető, másrészt kapcsolódik majd a félig fedett gyógymedence felé vezető átkötő folyosóhoz. Az új létesítmény kialakításánál kiemelt szempont volt az energiatakarékosság. Ennek jegyében a pinceszinten egy víztároló rendszer létesül, mely a termálenergia további hasznosításával elősegíti a fedett fürdő használati melegvíz-ellátásának biztonságát, az üzemeltetés gazdaságosságát.
A kiemelt projekt első ütemének költsége nettó 548 M Ft, a teljes projektre vonatkozó tervezett költség pedig nettó 1750 M Ft. A beruházás kivitelezése 30%-os pályázati támogatással valósul meg. A projekt összköltségén túl még további, mintegy 150 M Ft mértékű, az előkészületekhez tarozó költségek is felmerültek, melyeket a részvénytársaság saját forrásból fedezett.
A kivitelezés során a fürdő zavartalanul üzemel és várja kedves vendégeit! |