Szili Katalin azt kérte az MSZP elnökségétől, illetve frakcióvezetőjétől, hogy kezdeményezzék a Nemzetbiztonsági Hivatal balatonőszödi beszédről készült vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát.
A maxfm.hu információi szerint a volt házelnök erről két hónapja írt levelet Lendvai Ildikó pártelnöknek. A levél már téma volt az elnökség egyik ülésén, de hivatalosan nem döntöttek róla.
Szili Katalin azt is kezdeményezte, hogy a frakcióvezető fontolja meg, hogy jogi lépéseket tegyenek a felderítés érdekében, és a párt vezető testületei tárgyalják meg a kialakult helyzetet, valamint hozzanak állásfoglalást az őszödi beszédről és annak kiszivárogtatásáról. |