A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Magyarország "rettenetesen függ külső piacainak alakulásától; mintha kötélen rángatnák". Hozzátette: eddig is konzervatívan számoltak, és most is figyelembe veszik a Európai Bizottság makroprognózisát, egyeztetnek a jegybankkal, és az idelátogató IMF- és Európai Bizottság-delegációval is konzultálnak. Az idei gazdasági visszaesés mértékéről azt mondta, hogy a "mai állás szerint a mértéke minden valószínűség szerint hatossal kezdődik majd". Bajnai Gordon nem számít arra, hogy a recesszió az idén akár a hét százalékot is eléri. |