Van programja, lesz támogatottsága a parlamentben - mondta, majd kiment. Bajnai azt mondta, szigorú feltételekhez kötötte a felkérés elfogadását, amelyet nehéz és embert próbáló hazafias feladatnak nevezett. Programjáról azt mondta: a válságkezelés minden családtól áldozatot követel, de meglesz az eredménye.
Az új miniszterelnök-jelölt saját kérdésére, hogy miért vállalta el, azt felelte: mert szereti a hazáját. A gazdasági válság fenyegetésében nincs idő arra, hogy halogassuk az állam működtetésének gyökeres átalakítását. Százezrek figyelik ijedten a forint árfolyamát, mert 700 ezer lakás és 1 millió autó törlesztése függ ettől, százezrek munkahelye múlik a válságkezelésen. Minden eltékozolt hét ezrek állásába kerül, és minden héttel messzebb kerül az euró bevezetése. |