|
|
| |
| Pénteken rangadót játszottak a Soproni Ligában. A 2. helyen álló Újpest a tabellát vezető Debrecent fogadta. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Idegenben kikapott a Debrecen a férfi röplabda-bajnokság 5-9. helyéért zajló középszakaszában. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Csak néhány szavazattal kapott most kevesebbet mint legutóbb. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Gyurcsány: Ezek a döntések nem rólunk, hanem Magyarországról szólnak. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az MSZP-s pártelnök beszédének végén mindenki felállva tapsot. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen Gyurcsány Ferenc. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Március 25-26-án Debrecenben üléseznek a visegrádi országok agrárszakemberei. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Debrecen, Budapest - Batthyány-Strattmann László díjjal ismerték el Prof. Dr. Kálmánchey Rozália munkáját. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Hárman is visszaléptek az országos MSZP-s elnökségi tagjelöltségtől. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Nyugat-Dunántúl a kezdeményezések régiója, Magyarország első klasztere, a Pannon Autóipari Klaszter is ebben a régióban alakult és működik 2001 óta sikeresen, biztosítva a térség ágazathoz kapcsolódó kis- és középvállalkozóinak együttműködését és megélhetését. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Berettyó alsó szakaszán tapasztalható lassú apadás miatt a TIKÖVIZIG ma este 18 órától megszünteti a készültséget a Berettyó-Sebes-Körös deltában Szeghalomnál. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Tanulnunk kell a hibákból, és forradalmat kell csinálni - jelentette ki vasárnap Kósa Lajos polgármester Debrecen főterén, a Református Nagytemplom előtt rendezett március 15-i ünnepségen. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A regionális, illetve a kistérségi válságkezelésre 20 milliárd forintos alapot hozott létre a kormány, amelynek alapvető forrása a Regionális Operatív Program (ROP) - mondta Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Március 29-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, amely október 25-ig tart; a MÁV menetrendjét emiatt nem kell módosítani. |
| |
|
| |
|
|
| |
| 100-120 ezer állás megőrzésére nyílik lehetőség. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Már nincs árvízvédelmi készültség a Fehér- és a Fekete-Körösön. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Diplomáciai lépéseket sürget a Fidesz a Sólyom László államfő március 14-i erdélyi látogatása kapcsán történtek miatt. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Magyar Köztársaság elnöke Sipos Jenőnek kitüntetést adományoz. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Győr állomás az 1. sz. Budapest – Hegyeshalom A kategóriájú, kétvágányú, villamosított nemzetközi törzshálózathoz tartozó fővonal egyik legforgalmasabb csomóponti állomása. A több mint 2 km hosszú állomáson naponta 400 vonat közlekedik; a Budapest – Hegyeshalmi vasútvonal itt ágazik el Sopron és Pápa - Celldömölk felé. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Magyar Demokrata Fórum Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Elnöksége elfogadta és a demokratikus elveknek megfelelően, támogatja az MDF Országos Választmánynak az EP listáról hozott határozatát. |
| |
|
| |
- 27 Oldal - [ 13 ] |
| |
|