|
|
| |
|
|
|
| |
|
| |
|
|
| |
| Braille írást, tapintó olvasást tanulhatnak a látók, akik azt is kipróbálhatják, hogyan lehet fehér bottal, szemtakaróval közlekedni az utcán. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A „Rajtunk a sor!” projekt keretén belül a „Magyarországért Európában” Egyesület, ellátogatott a Nyíregyházi Waldorf Iskolába. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Kétezer roma munkavállaló foglalkoztatásáról írt alá együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke és Ligetvári Ferenc, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének vezetője Budapesten. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A Magyarországért Európában Egyesület 2010-ben útjára indította a Rajtunk a sor című projektjét, melynek elsődleges célja Magyarország 2011-es soros EU elnökségének megismertetése, kiemelt figyelmet fordítva a rurális területeken élő fiatalokra. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A 2015-ben lejáró lízingszerződése után is itt maradna a dán tulajdonú cég. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Halálos baleset történt Nyíregyháza-Sóstón - közölte a szabolcsi rendőrség.
|
| |
|
| |
|
|
| |
| Összesen 2,9 milliárd forintos működési hiánnyal tervez az idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat. A közgyűlés csütörtökön fogadta el a helyhatóság 2011-es költségvetését. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A megtámadott nyíregyházi férfi életveszélyesen megsérült. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Rendőrök tették ártalmatlanná a dühöngő férfit Nyíregyházán. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Több mint 600 millió forintos uniós támogatással fejlesztik a sürgősségi osztályt. |
| |
|
| |
|
|
| |
| |
| |
|
| |
|
|
| |
| 15 év fegyházat kapott egy bökönyi férfi, rendszeresen verte párját, aki meghalt. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
|
| |
|
| |
|
|
| |
| Csaknem százan vettek részt a belvíz elleni védekezésben Szabolcs-Szatmár-Beregben, ahol jelenleg 18 település van veszélyben. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Szabolcs-Szatmár Bereg megyében január második felében 34 szórakozóhelyet ellenőriztek a hatóságok. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Csúszik az M3-as autópálya Nyíregyháza és a 49-es főút közti új szakaszának átadási határideje a földmunkákat nehezítő időjárás és a régészeti feltárások elhúzódása miatt. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A szabolcsi bíróság első fokon 8 év fegyházra ítélte a férfit. |
| |
|
| |
|
|
| |
| 6 millió forint értékű hamis mosószer lerakatra bukkantak a rendőrök Nyíregyházán. |
| |
|
| |
- 40 Oldal - [ 5 ] |
| |
|