|
|
| |
| Bíró Lajos kortárs szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás szerdán a nyíregyházi Városi Galériában. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr- főkapitányság Bűnügyi osztálya vasárnap őrizetbe vette azt a 21 éves ibrányi lányt, aki még a múlt héten jelentkezett kórházi betegellátásra majd a vizsgálatok során kiderült, hogy a lány szült, azonban a kórházban a csecsemőről nem tudtak. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A nyíregyházi balesetben ketten súlyosan megsérültek. Valószínűleg a nap vakította el a sofőrt. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat közoktatási intézményeiben megvalósult Intelligens iskolák a jövő nemzedékéért című projekt zárórendezvényét tartották pénteken Nyíregyházán. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Hat egyetem, köztük a Debreceni Egyetem vezetője közös nyilatkozatban kért egyeztetést a felsőoktatási törvény koncepciójáról. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az elkövetkező két évben csaknem 900 millió forinttal segítheti pályázati forrásból a tehetséggondozó műhelyek munkáját a Debreceni Egyetem (DE) - jelentette be Páles Zsolt tudományos rektorhelyettes. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 2011. szeptember 6-án megtartotta tisztújító közgyűlését, melynek keretében sor került az egyesület elnökségi és felügyelő bizottsági tagjainak megválasztására. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A ContiTech vizsgálja egy új kaucsukkeverék-gyártó üzem építésének lehetőségét Nyíregyházán. A Phoenix Légrugó Technológia Kft. már üzemeltet egy gyárat, ahol 230 fővel gyártanak légrugórendszereket. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A MÁV-START Zrt. az idei év első nyolc hónapjában több mint három és fél millióval több fizető utast szállított Magyarország területén, mint 2010-ben, és az általuk megtett távolság csaknem 160 millió kilométerrel nőtt tavalyhoz képest – tájékoztatott Monszpart Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója közleményében. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A 2011. szeptember 16-22. között megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét keretében a MÁV-START Zrt. ingyenesen biztosítja a kerékpárszállítás lehetőségét a személyszállító vonatokon, ezzel is népszerűsítve a környezetbarát vasúti közlekedést. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Nyíregyházi Rendőrkapitányság ideiglenes megelőző távoltartását rendelte el családjától egy középkorú férfinak, aki csütörtök este késsel támadt öccsére. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Nyíregyházi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja egy idős asszony halálának körülményeit. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Megkezdte, s az év végéig befejezi 19 szivattyútelep felújítását a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - jelentette be Bara Sándor, a Tikövizig igazgatója Debrecenben. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Családi okokra hivatkozva lemondott posztjáról Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s alpolgármestere. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A vidékfejlesztési célok megvalósítása érdekében a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengelye (LEADER) keretében hozzávetőlegesen 337 millió forint felhasználására nyílik lehetőség. |
| |
|
| |
|
|
| |
|
|
A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület vidékfejlesztési Fórumot szervez a LEADER pályázati lehetőségekkel kapcsolatban 2011. augusztus 18-án. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Önkormányzati cég alkalmazottjai vágtak ki és loptak el fákat Nyíregyházán. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A tervek szerint kétszer két sávos autóút épül Debrecen és Nyíregyháza között, igaz 10 évet kell addig várni. |
| |
|
| |
- 40 Oldal - [ 2 ] |
| |
|