Christoph Rosenberg, tárgyalásvezető a francia Le Monde című lapnak adott nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta, jövőre az ideihez képest jóval nagyobb refinanszírozási szükséglete lesz az országnak. Hozzátette: brutális hangulatváltozásokra képes a piac. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a hazai össztermék 80 százalékát közelítő közadósságával Magyarország van a felzárkózó piacú országok közül a legrosszabb helyzetben, és továbbra is sérülékeny.
A magyar kormány szakítása az IMF-fel egyébként nem okozott pánikot a befektetők körében, a forint pedig csak kis mértékben értékelődött le - írta a francia lap. |