Barack Obama amerikai elnök március 9-én aláírásával megszüntette azt a korlátozást, amely az amerikai kormány anyagi támogatásával volt kapcsolatos az őssejt kutatásban. Az amerikai tudományos körök nagyra értékelték a döntést.
Obama az alkalomhoz kapcsolódóan kifejtette, hogy az amerikaiak többsége úgy véli, hogy folytatni kell az őssejt kutatását, megfelelő irányítás, ilcletve szigorú ellenőrzés mellett az őssejt kutatással járó veszélyek elkerülhetők.
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.