Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Könnyítené az EP a mikrohitelezést
Feltöltve: 2009-12-15 20:47
Az EP első olvasatban megszavazta a mikrohitelezésről szóló jogszabályt. A kisösszegű hitelekkel a mikrovállalkozások beindítását és fejlesztését támogatnák. A téma európai parlamenti jelentéstevője a szocialista Göncz Kinga.    

Az európai mikrofinanszírozási eszközből tíznél kevesebb munkavállalót foglalkoztató, legfeljebb évi 2 millió euró forgalmú vállalkozások beindítását vagy fejlesztését támogatná az Európai Unió. A legfeljebb 25 ezer eurós összeget olyanok vehetnék fel, akik ilyen forrásokhoz a hagyományos hitelpiacokon nem jutnának hozzá.

Az erről szóló jogszabálytervezetet kedden 516 igen, 82 nem, 4 tartózkodó vokssal szavazta meg az EP.

A képviselők elfogadták az Európai Bizottság javaslatát a négy évig tartó, 100 millió eurós mikrofinanszírozási eszköz létrehozásáról, azonban most nem szavaztak arról a bizottsági kezdeményezéséről, amelynek értelmében a programot a sérülékeny társadalmi csoportok támogatására szolgáló Progress-programból finanszíroznák. A Bizottság arra történő hivatkozással kérte ezt, hogy a 2006-os intézményközi megállapodás korábban az EP kérésére emelte meg 114 millió euróval a Progress keretét.

Annak érdekében, hogy a program 2010 elején elkezdődhessen, a képviselők támogatták, hogy erre a célra különítsenek el 25 millió eurót a 2010-es EU-költségvetésből. Erről a képviselők a 2010-es költségvetéssel együtt szavaznak csütörtökön. A további három év finanszírozására egyelőre nincs megállapodás a Tanács és a Parlament között.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcszázharmincnégy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu