Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Hivatalosan is érintett Debrecen a bundabotrányban
Feltöltve: 2011-01-16 11:55
A Bajnokok Ligájában eddig még csak ebben az egy esetben merült fel bundagyanú.    

Hivatalosan is elérte a Bajnokok Ligáját az európai labdarúgás bundabotránya - olvasható a Rádió MAX honlapján. A bűnszövetkezet 47 mérkőzést manipulált, köztük a 2009. október 20-ai Debrecen-Fiorentina meccset is.

A bochumi bíróság szóvivője elmondta: Szlovén és svájci bajnokik mellett a Liechtenstein-Finnország vb-selejtező, egy svájci U21-es válogatott mérkőzés, illetve a Debrecen-Fiorentina BL-összecsapás is érintett.

A Bajnokok Ligájában eddig még csak ebben az egy esetben merült fel bundagyanú. Még nyáron Mészáros Norbert hátvédet 18 hónapra, vagyis 2011 végéig, Vukasin Poleksic kapust pedig két évre, azaz 2012. június 30-ig eltiltotta az UEFA fegyelmi bizottsága, mivel szerintük nem tettek eleget a jelentési kötelezettségüknek, amikor megpróbálták őket megvesztegetni.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> maxfm.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: harminckilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu