Friss:
Magyarország 1-2 millió köbméter gázt ad el Szerbiának, ami 4-6 órán belül már ott lehet - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Mint elmondta, a gázeladást naponta újratárgyalják, és csak addig folytatják, amíg nem jár Magyarország számára aránytalan korlátozással.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: normális, emberiességi követelmény ilyen helyzetben segíteni, hogy karácsony napjaiban ne fázzanak az emberek Vajdaságban és Szerbiában. Mint mondta, így estére már lehet a lakásokban fűteni. A miniszterelnök azt kérte a magyaroktól, hogy szomszédként nagyvonalúan és tisztességgel támogassák a kormány döntését -írja a blikk.hu.
Előzmény:
Újvidék egyes negyedei késő estétől főtés nélkül maradtak. Azokról a városrészekről van szó, amelyeket a nyugati távfűtő művekből fűtenek, ez a távhőszolgáltató ugyanis kizárólag csak gázra üzemel -számol be minderről a Vajdaság MA.
A válságstáb bejelentése szerint a megvonás mintegy 25 ezer lakást, 70 ezer polgárt érint. A kórházakat rendesen fűtik, ahol lehetett, alternatív megoldásokról gondoskodtak.
Igor Pavličić újvidéki polgármester kijelentette, hogy a városi hatóságok mindent megtesznek a helyzet rendezése érdekében. Mind a városban, mind a környező településeken alternatív megoldásokat keresnek. Kifejezte reményét, hogy az orosz-ukrán gázvita nem fog sokáig tartani.
Vajdaság többi városában még tegnap nem volt ilyen gond, de vészesen fogynak az amúgy is szerény tartalékai Szerbiának, így előfordulhat, hogy mára már másutt is hasonló problémákkal szembesülnek, mint most a tartományi székvárosban.
Szerbia napi gázfogyasztása egyébként 10 millió köbméter, melynek 95 százalékát eddig az Ukrajnán és Magyarországon keresztül érkező orosz gáz fedezte, de a szállítás kedd délután leállt.
Dusan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója Magyarországtól kért segítséget, ám hazánk saját ellátási gondjai miatt nem ad kölcsön gázt Szerbiának. Bajatović arra viszont ígéretet kapott, hogy mihelyt megszületik az orosz-ukrán megállapodás, Magyarország azonnal gázt küld Szerbiába akkor is, ha a gázáram valójában még nem is indult el. |