|
|
|
|
Folytatódik a bolygóvadászat
|
Feltöltve: 2010-12-26 00:46 |
|
| Sokak régi álma válhatna valóra, ha a közeljövőben bejelentének az új Föld felfedezését. |
|
|
|
|
|
|
A Kaliforniai Santa Cruz Egyetem becslése szerint a bejelentésre már nem kell sokat várnunk, ugyanis a jelenlegi számítások szerint 82 százalék eséllyel lelhetik meg jövőre az első lakható bolygót egy idegen naprendszerben.
Az egyetem egyik tudósa már idén szeptemberben azt hangoztatta: megtalálta az első lakható zónán belüli kőzetbolygót, melyen akár víz és élet is lehet. Azonban a számítások alapján a Földnél háromszor-négyszer akkora kőzetbolygó létezését mégsem tudták megerősíteni. Az újabb megfigyelések alapján a felfedezés csupán mérési hiba.
Az exobolygó-vadászatot februártól a NASA Kepler teleszkópjának adatai segítik majd. |
| Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel: |
|
|
|
| mégtöbb hír >> |
maxfm.hu |
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Nagyerdőben is csobbanhatunk |
|
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| | | |