A rendezők telt házra, tízezer nézőre számítanak.Herczeg András, a Loki menedzsere elmondta, hogy négy hét állt rendelkezésükre hogy megfelelően felkészüljenek. A szakember úgy érzi, mind technikailag, mind taktikailag megfelelő formába hozta játékosait, és a formájuk biztató. Az előkészületi mérkőzéseken, a Vojvodina és a Temesvár ellen, már sok biztatót látott. Herczeg úgy vélte, hogy a svédek némi előnyben vannak, mert náluk már javában tart a bajnokság. Amikor a helyszínen megnézte a Kalmart, láthatta, hogy nagyon szervezett, fegyelmezett együttes ellen kell majd futballoznia csapatának. |