Huszonnégyen meghaltak és legalább 44-en megsebesültek pénteken a kínai Szecsuán tartományban egy buszbalesetben.
A szerencsétlenség a tartományi székhelyen, Csengtuban történt. Egy városi busz eddig ismeretlen okból kigyulladt és pillanatok alatt leégett. A sebesültek közül 27-nek állapota súlyos. Mindössze 10 embernek sikerült sértetlenül kimenekülnie az égő járműből.
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.