|
|
| |
| Potencianövelő kenyeret dobott piacra a napokban egy kelet-ukrajnai kenyérgyár. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Magyarországot, amely eddig is Oroszország egyik legszorosabb szövetségesének volt tekinthető Közép-Európában, két új gázszerződés még inkább keleti szomszédjához köti - írta szerdán a The New York Times. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Diplomáciai lépéseket sürget a Fidesz a Sólyom László államfő március 14-i erdélyi látogatása kapcsán történtek miatt. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Március 14-én szombaton megnyitja kapuit az "Erdélyi címereim" elnevezésű címerkiállítás, mely Pécsi L. Dániel műveit mutatja majd be Kézdivásárhelyen a Vigadóban. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Jövő januárban Budapest és Debrecen ad otthont a futsal Európa-bajnokságnak és ennek kapcsán hétfőn Magyarországra érkezett az UEFA hattagú küldöttsége, hogy szemlét tartson a helyszíneken. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A francia diáklány holttestét a BRFK átadta a francia rendőrattasénak. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Barack Obama amerikai elnök március 9-én aláírásával megszüntette azt a korlátozást, amely az amerikai kormány anyagi támogatásával volt kapcsolatos az őssejt kutatásban. Az amerikai tudományos körök nagyra értékelték a döntést. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Nem fogják enyhíteni az eurócsatlakozáshoz szükséges feltételeket, mert ez károsítaná az eurózóna stabilitását. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Magyarország nyugati megyéit is érintő, a Balti- és az Adriai-tengert összekötő Közép-Európai Közlekedési Folyosóról is szó volt a Transzeurópai Úthálózatok regionális dimenzióiról tartott konferencián Brüsszelben. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Street Fighter IV PC-s verziója nem veszett el, csak késik, erősítette meg a Capcom. A megjelenést várhatóan az idei nyárra sikerül összehoznia a kiadónak. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Hamarosan a Brit Nagykövetség fotókiállítása is Debrecenbe érkezik. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A fejlett európai országok a Nemzetközi Valutaalap tőkéjének növelését javasolják. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Tarkón lőtte apja várandós barátnőjét egy 11 éves amerikai fiú. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A Rice Egyetem kutatói egy régóta fennálló orvosi rejtély megoldásának határához érkeztek, amely kapcsolatban állhat a szív-érrendszeri megbetegedésekkel,a csontritkulással és talán még az Alzheimer-kórral is, és emiatt a patkányoknak lehetünk hálásak! |
| |
|
| |
|
|
| |
| Az idő nem tréfál. A Benjamin Button különös élete (The Curious Case of Benjamin Button, már a mozikban) idén a legtöbb, 13 Oscar-díj jelölést gyűjtötte azzal, hogy az időről mesél. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A legtöbb NME-jelölést az Oasis kapta |
| |
|
| |
|
|
| |
| Pálinkás József, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA elnöke részt vett és előadást tartott az AAAS éves közgyűlésén Chicagóban. |
| |
|
| |
|
|
| |
| A bukaresti Pipera temető felé tartó menetben megközelítőleg félezren kísérték utolsó útján Marian Cozmat az ortodox templomból, ahol két óra után ért véget a gyászszertartás. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Debrecenbe látogatott Aliza Bin-Noun Izrael állam magyarországi nagykövete, aki debreceni tartózkodása alatt találkozott az egyetem vezetőivel, a helyi zsidó hitközség tagjaival, a Magyar-Izraeli Baráti Társasággal és a Kereskedelmi Kamara vezetőivel. |
| |
|
| |
|
|
| |
| Február 11-én Afganisztán fővárosában, Kabulban kormányzati épületek elleni több öngyilkos merényletet követtek el, melynek következtében 14 ember életét vesztette. |
| |
|
| |
- 25 Oldal - [ 18 ] |
| |
|