Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Új évad a debreceni Csokonai Színházban
Feltöltve: 2008-09-17 19:14
Magyarország legbátrabb színháza a Csokonai színház – mondta Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón.     
Méghozzá azért, mert idén a 21 bemutatójuk közül 14 sehol máshol nem látható, nem kívánnak behódolni a televíziókban már-már megszokott igénytelen szórakoztatásnak, emellett újfajta megfogalmazásban mutatják be előadásaikat.

Sokszínű repertoárral csalogatja a nézőket a Csokonai Színház az idei évadban is, a harsány reneszánsz drámától (Drzic Ribillió Rómában) a mély költői eszközökkel megfogalmazott kortárs darabig (Borbély Szilárd Halotti pompa).

Több világszínházi esemény is lesz ebben az idényben. A Képzeletbeli operett bemutatója lesz az első, melyet a francia kortárs dráma kiemelkedő alakja, Novarina írt és rendez,  Medvegyev A fodrásznő című művét pedig az orosz Rizsakov álmodta színpadra.

 

Az operaévad a Bánk bánnal kezdődik, melyet nem a megszokott módon láthat a publikum, ugyanis szövegét átdolgozták, zeneileg logikusabb, egy modern és tradicionális rendezésben kerül színpadra - tudtuk meg Failoni Donatellától, az operatagozat-főtitkárától.

 

A legkisebbeket mesebérlettel, a nagyobbakat ifjúsági bérlettel várják többek között Csukás István ÁgacskaDon Quijote-ra. című darabjára, vagy a

 

A felnőtteket húszféle bérletkonstrukció közül választhatnak, ezen kívül közönségtalálkozókkal, kulturális eseményekkel és megújult honlappal vár mindenkit a Csokonai színház.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Fekete Enikő
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: száznegyvenkilenc 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu