Ez az ősi foglalkozás ma is igen nagy jelentősséggel bír, hiszen a bor tárolása mellett a mi vidékünkön inkább kedvelt és gyakoribb pálinka befogadása a fő funkciója a szakma képviselői által előállított hordóknak.
A szombat délután a múzeumban zajló események egy része szakmai jellegű, hiszen olyan előadások hangzanak el, melyek a kádárok jobb tájékoztatását, a változó szabályzók megismertetését, a munkájuk során felmerülő kérdések megválaszolását tűzték ki célul.
De hogy a közönség is profitáljon az itt összegyűlt mesterek szakmai ismereteiből, egész nap mesterség-bemutatókon ismerkedhetnek meg a látogatók a kádármesterség fortélyaival, a hordókészítés menetével, szakmai fogásaival. A szurkolásra is lehetőség nyílik: a vállalkozó kedvűek különböző versenyszámokban mérhetik össze erejüket, csillogtathatják képességeiket: az erősebbek hordóemelő verseny résztvevői lehetnek, a „saccolásban” jártasabbak pedig egy hordó űrtartalmának meghatározását próbálhatják meg. Az eredményhirdetésre szombaton 15 órakor kerül sor.
A program másnap a megye településein működő kádárok munkájának, műhelyeinek megismerését célul kitűző szakmai tanulmányúttal folytatódik
|