Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Tánccsűr felújítás Nagykálló-Harangodon
Feltöltve: 2010-04-23 08:30
Elkezdődött Nagykálló-Harangodon a népművészeti táboroknak is fontos helyszíne, a sok tekintetben egyedi faépület, a Tánccsűr felújítására.    

Nagykálló nagy rendezvényeinek is helyet biztosító bűbájos területét, a környező vidék egyik legszebb részét a Nagykálló-harangodi üdülőövezetet – a természetes környezet megtartására mellett – a városvezetés mindig is próbálta minél több szolgáltatást nyújtóvá, többfunkcióssá, és minél több ember számára vonzóvá tenni.
Harangodon még 1986-ban építettek hét faépületet Ekler Dezső építész tervei alapján. Ezek egyike a sok tekintetben egyedi épület, a tánccsűr, amely a nemzetközi, hagyományőrző Téka tábornak is fontos helyszíne. De nemcsak a messziről jött táborlakók, hanem a nagykállói emberek is csodálattal tekintenek a minden szempontból egyedi építményre, amelyet két éve egy internetes szavazáson Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hét csodája közé is beválasztottak az olvasók.
A harangodi üdülőterület üzemeltetetője, a Nagykállói Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. uniós forrásból, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési alapból – a vidéki örökség megőrzése címén – 12.556.786 forintot nyert az épület teljes szerkezetének felújítására.
A rekonstrukciós munkák április 15-én kezdődtek, a csűr sajátosságát is adó külső (fa)héjazat bontásával. Az évek során ugyanis ennek nagy része elkorhadt; eltávolítása után a belső fa szerkezetnek azt a részét is kibontják, amely szintén sérült (korhadt) a beázások következtében.

– A bontás és a tartóoszlopok megerősítése után speciális vízzáró anyaggal fedjük be a csűr teljes tető- és oldalszerkezetét, majd pedig az eredetivel mindenben egyező deszkaborítás kerül az épületre, a faanyag megfelelő korrózióvédelemmel történő ellátása után. A tartóoszlopok megerősítése és a héjazat felújítása mellett a padlózat cseréjét is elvégezzük az elnyert támogatásból és önkormányzati saját forrásból. Régi vágya teljesül ezzel a nagykállói embereknek, hiszen a város egyik jellegzetes épülete újulhat meg, ami fontos a település és az itt élők számára egyaránt. A rekonstrukciós munkálatok a tervező, Ekler Dezső műszaki irányítása mellett várhatóan a 2010. július 17-én kezdődő Téka tábor idejére már el is készülnek – mondta Juhász Zoltán, Nagykálló polgármestere.
A kitűnő természeti adottságokkal rendelkező Nagykálló-harangodi üdülőövezet azonban nemcsak a megújuló tánccsűrrel lesz gazdagabb, hanem a Tiszántúl első, és hazánk második Gyermek-élményparkjával, a Lurkó Kuckóval, illetve egy völgyszínpaddal, aminek kivitelezési munkálatai szintén ebben az évben kezdődnek.

Bornemisza Andrea

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> Index-Kelet
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázharmincegy 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu