Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Simonyi óbester újra Debrecenben
Feltöltve: 2009-05-28 16:09
A legvitézebb huszárra, a török-, valamint a napóleoni háborúk hősére, báró Vitéz Simonyi Óbesterre emlékeznek a hétvégén Nagyváradtól Debrecenig a 11. Simonyi Napok programjain.    

A Simon József néven született későbbi Simonyi óbester (a képen) - Simonyi ezredes - 1786-ban állt be a huszárok közé, 1802-ben megkapta a Mária Terézia-rendet, amely akkor a kor legmagasabb katonai kitüntetésének számított .
   
A háborús idők lejártával Simonyi óbester 1818-ban Debrecenbe került, ahol megmutatta, hogyan válhat egy katona hőssé békeidőben is. Debrecenben felpezsdült az élet a huszárok megérkezésével, nevéhez fűződik az azóta róla elnevezett, a Nagyerdőt a belvárossal összekötő út fasorral való betelepítése, a hadi árvaház létesítése, a fürdő és a Vigadó kialakítása. 
   
A magyar huszárhagyományok emlékének ápolására tíz évvel ezelőtt a civil kurázsi hozta létre a rendezvényt.
   
A május 29-31. közötti idei programsorozat a hagyományoknak megfelelően a nagyváradi várban megemlékezéssel, koszorúzással kezdődik, majd nemzetközi váltófutással folytatódik. A futók Nagyvárad és Debrecen között tizenegy település érintésével összesen 103 kilométert tesznek meg.
   
A rendezvény hivatalos megnyitója pénteken este a debreceni Megyeházán lesz. A kreatív, fizikai állóképességüket kipróbálni akaró fiatalok pedig játékos katonai ügyességi versenyen, úgynevezett "haditortúrán" vehetnek részt Derecskén.
   
Most először rendeznek huszár négy-, illetve hétpróbát óvodás és általános iskolás gyerekeknek a debreceni Újkerti lakótelepen, s idén is kiosztják a Bihari katonatörténetek című pályázat díjait.
   
A 11. Simonyi Napok programsorozata vasárnap fejeződik be Debrecenben, amikor a civil szervezetek zászlót adományoznak az 5. Bocskai István Lövészdandár egyik századának.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> puk.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázötvenhat 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu