Ma -4°C    Holnap -6°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Országos rajzkiállítás Debrecenben
Feltöltve: 2009-04-15 10:47
Már láthatók Debrecenben az Európai Erdők Hete programsorozat rajz- és fotópályázatának legjobb alkotásai.    

Tavaly ősszel rendezték meg az Európai Erdők Hete elnevezésű programsorozatot azzal a céllal, hogy az egész kontinensen felhívják a figyelmet az erdők állapotára, és az erdészek munkájára. A hazai rendezvények egyik kiemelt helyszíne Nyíregyháza volt, de Debrecenben is számtalan színes programon vehettek részt a természetbarátok.

A rendezvénysorozat kapcsán országos rajz- és fotópályázatot hirdetett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Természeti Erőforrások Főosztálya. Arra voltak kíváncsiak,  hogy a gyerekek hogyan ábrázolják az erdő és az ember kapcsolatát. A „Mesél az erdő” című rajzpályázatra közel 1400 alkotást küldtek be az óvodások és a kisiskolások. A fotópályázatra pedig több mint 120-an jelentkeztek: 370 fénykép közül kellett a zsűrinek kiválasztani a legjobbakat. A díjazott alkotások országjáró körútra indultak: eddig Budapesten, Vácott és Nyíregyházán lehetett látni őket. A következő napokban Debrecenben, a Diószegi Sámuel Erdei Művelődés Házában (a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetének épületében, Debrecen, Kartács utca 25.) minden érdeklődő megnézheti a rajzokat és a fotókat.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: nyolcvanhat 
 
 
21 településen nincs tanítás
Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
• Fekete Dávidra rámentek a démonok
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
  Az informatika nem tartozik a problémás területek közé, a kétszintű képzés ezen a területen nem okozott gondot, a munkaerőpiac igényli mindkét szintről a végző fiatalokat - tette hozzá a szakember az Informatika a felsőoktatásban elnevezésű konferencia megnyitóját megelőzően.  A háromnapos tanácskozást hetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem. A konferenciára a hazai felsőoktatási intézményekből 240 oktató, kutató és szakember érkezett Debrecenbe.
 
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
• Összefog a Google ellen a Microsoft és a Yahoo
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu