Még lehet jelentkezni az „Anyám fekete rózsa” című nemzetközi vers- és prózamondó találkozóra. A nemzetközi verseny elődöntője szombaton 10 órakor kezdődik a Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Házában. Jelentkezni még a verseny napján is lehet. Korhatár nincs: gyermek, ifjúsági, felnőtt és szépkorú kategóriában indulhatnak a versenyzők. A jelentkezőknek három verset, vagy prózát kell megjelölni, melynek kortárs magyar vagy világirodalmi alkotásnak kell lennie, de választhatnak a magyar népköltészet remekeiből is. |