A kulturális kereskedelem élénkítését célul kitűző I. Kelet-magyarországi Kultúrpiacot még április 27-én rendezték meg.
A rendezvény szervezőinek célja, hogy Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék kulturális kereskedelmét felélénkítsék. Alapvetően ebből a három megyéből várnak minden olyan művészt, illetve művészeti csoportot, amelyek produkcióikkal részt kívánnak venni az eseményen.
A rendezvény témakörei közé tartozik a színház (profi társulatok, amatőr színházak, színkörök, utcaszínház), a film, a zene, a tánc, a képzőművészet (festészet, szobrászat) és az irodalom.
Újdonság, hogy a II. Kelet-magyarországi Kultúrpiacot a szervezők már nemzetközi szintre szeretnék emelni, éppen ezért, az eseményre elsősorban olyan egyesületeket, civil szervezeteket jelentkezését várják, akik szívesen tennének a korszerű kultúr-kereskedelem kialakításáért és a rendezvény magasabb szintre való fejlesztéséért. |