Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle
Feltöltve: 2009-09-02 21:51
Hamarosan kezdődik a XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle    

A jubileumi seregszemlén az elmúlt évad legszínvonalasabb és legkülönlegesebb 12 előadásának versengését és számos színjátszó műhely bemutatkozását láthatják az érdeklődők, de lesznek szakmai beszélgetések is, a rendezvénysorozatot pedig a Budapest Bár koncertje zárja majd.

A XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemlén 2009. szeptember 11-15. között olyan egyedülálló és színvonalas produkciókkal ismerkedhet majd a közönség, mint Moliere A Mizantróp-ja Petri György fordításában, az Örkény Színháztól, Gothár Péter rendezésében, Tasnádi István: Fédra Fitness-e a szerző rendezésében és a KoMa Társulat előadásában, vagy a HOPPart Társulat Szörprájzparti-ja, melynek szerzője Kárpáti Péter. A Stúdió K két előadással érkezik, a Zalán Tibor Rettentő görög vitéz című írásából készült bábelőadással Fodor Tamás rendezésében, és Venyegyikt Jerofejev drámájával, a Hű, de messze van Petuski! Tamási Zoltán rendezésében. A sepsiszentgyörgyi M Stúdió a Törékeny című darabbal mutatkozik be, melyet Goda Gábor rendezett, az Élőkép Társulat pedig a Psychotechnikumot viszi színre, Bársony Júlia rendezésében. A versenyprogramban szerepel továbbá a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Kasimir és Karoline című előadása Ödön von Horváth tollából, Forgács Péter rendezésében, míg az Ágens Társulat az Ira-Düh című produkcióval lép fel, Gergye Krisztián Társulata pedig A szatír című előadással indul a Szemlén. Ladányi Andrea és Borlai Gergely a BL-t viszik Debrecenbe, Virág Melinda pedig a Közép-Európa Táncszínház társulatával készített Szájbanforgó című produkcióval került a versenyprogramba, melyet 149 előadásból Karsai György egyetem tanár válogatott. Szintén az ő javaslatára idén a Szemlén fellépnek a színész-képzéssel foglalkozó közép- és felsőfokú intézmények, műhelyek is. Az idei Szemle programját színesíti az utolsó napon tartandó konferencia is, ahol Hudi László, Nánay István, Szalai-Szabó István, Csizmadia Tibor, Hartyándi Jenő és Gulyás Gábor arra keresik majd a választ, hogy Mi az alternativitás?.

Halász János alpolgármester a szeptember 2-i sajtótájékoztatón elmondta, hogy „Debrecen mindig is büszke volt kulturális hagyományaira, művészeti életére, melynek egyik középpontja ma is a színház világa. Bátran ígérhetem: a város mindent megtesz azért, hogy az Alternatív Színházi Szemle ideális helyszínre, valódi otthonra leljen Debrecenben. A szemle résztvevőinek pedig javaslom, hogy az előadásokra készülve töltődjenek fel a MODEM nagyszerű kiállításaival, a cívisváros hangulatos tereivel és fedezzék fel ezt a csodálatos várost!”

A DASZSZ zsűrije, Forgách András, író, Gáspár Máté, a Krétakör ügyvezető igazgatója és Kőrösi Zoltán, dramaturg, író tetszés szerinti kategóriákban oszthat ki díjakat, melyekhez a Fővárosi Önkormányzat is hozzájárult. A tavalyi zsűri például 100.000 forinttal jutalmazta a Legbámulatosabb Színpadi Jelenlétet.

A verseny-előadások 1000 Ft-os, a műhely-előadások pedig 500 Ft-os jegyáron tekinthetőek meg, a 12.000 Ft-os bérlet pedig a Szemle összes programjára érvényes lesz, míg a szakmai beszélgetéseken ingyenes a részvétel. A klasszikus színházi helyszínek mellett lesznek előadások a MODEM-ben, színházi büfében, de egy fitneszterem is színpaddá változik a debreceni őszi éjszakában. A Budapest Bár koncertje zárja a rendezvénysorozatot, melyet 3 db, a Szemle bármely versenyprogramjára megváltott jeggyel lehet meghallgatni.

Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt reprezentatív bemutatkozási lehetőséget a független színházi társulatok számára. Az első nyolc évben Budapesten, 2003-tól 2007-ig Szegeden zajlott az esemény, melyet 2008 óta a Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége egymással karöltve Debrecenben rendez meg.

A Szemle teljes programja a www.aszsz.eu weboldalon található.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: hatszázkilencvenegy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Szórakozás
  Zene
 
 
• Rádió MAX - 6. Szülinap!
• Euróvíziós Dalfesztivál 2012 - Megvan a húsz magyar elődöntős
• A főszerepben: Pink
• Nem fejezhette be koncertjét Janicsák Veca
  Film
 
 
• Fertőzés – Contagion
• Robert Pattinson meddig élhet még!?
• Mozi ajánló - Zöld darázs Debrecenben
• Johnny a lista élén!
  Tévé
 
 
• RTL2: Legyen Ön is Milliomos
• Mi lesz veled MTV1!?
• Nagy dobásra készül a TV2! Erdélyi Mónika is castingol
• A Nagy Duett – Új show-műsor a TV2-n
 
  Tudomány
 
 
• Újranőhet a haj?
• Introd hölgye ötezer éves
• Kockadinnye - Logisztikai szempontból helytakarékos    
• Folytatódik a bolygóvadászat    
  Technika
 
 
• Digitális mozi, 3D-s filmek egy különleges plázában
• Ferdül a Big Ben
• Nova Media Globe Surfer III + Wi-Fi és 3G router
• A Boeing legnagyobb gépe - 747-8 Intercontinental
  Informatika
 
 
• Fókuszban a munkával eltöltött idő növelése
• Erősítenék az informatikai ágazatot
• Létszámbővítést tervez a BT Global Services
• Tovább hízhatnak a netbookok
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu