A városi zeneiskola növendékeinek játéka fogadta az ünnepi könyvhét résztvevőit a múzeum nagytermében.
Nagy Zsigmond pedagógus az idei rendezvény vendége, a József Attila- és Alföld- valamint Szép-könyv díjas író, Kőrösi Zoltán művéből olvasott fel részletet. Szeifert Ferenc a könyvhét 1929-óta létező történelméről szólt: kiemelte Európában is példa nélkülinek számít az, hogy hazánkban azóta minden évben megrendezik az ünnepséget. A polgármester hozzátette: a budapesti Vörösmarty téri központi rendezvények mellett az ötven vidéki helyszín egyike a berettyóújfalui.
Már több éve hagyomány, hogy az ünnepen kortárs írók „ingújban” dedikálják könyveiket. Ezúttal Kőrösi Zoltán tett látogatást városunkban. Kérdésünkre csodálatos élménynek nevezte az ünnepi könyvhetet. Olyan pillanat, amikor az alkotó személyesen találkozhat olvasóival…
A közönség ezúttal is Harasztosi Csaba és Bíró Gyula pedagógusok kérdéseinek vonalán ismerhette meg Kőrösi Zoltán írói és „civil” énjét és természetesen regényeinek hátterét. |