A helyszínen, az óvoda előtt csupán a villogó tűzoltókocsik jelezték, hogy okkal lehetnek ott. A gyerekek ennek ellenére vígan játszottak az udvaron, ami megnyugtató volt.
Hamar kiderült, hogy nincs ok a pánikra. Ugyanis a felújítás alatt lévő régi óvodaépület tetőszerkezetében keletkezett a tűz, amit az ott dolgozóknak sikerült hamar megfékezni, így a kár sem lehet komolyabb. Míg a tűzoltók végezték a dolgukat, a felújítást végző munkások elmondták: az álmennyezetet kezdték el felújítani, és a hegesztés előtt korongvágóval kellett vágni a vasszerkezetet. Feltételezik, hogy a felcsapódó szikrától gyúlhatott meg az álmennyezetet szigetelő nikecel (hungarocell). Azonnal igyekeztek a tüzet megfékezni, így az nem terjedt tovább két-három négyzetméternél. A kiérkező tűzoltók fejezték be az oltást, majd a biztonság érdekében átvizsgálták az egész tetőszerkezetet. Személyi sérülés nem történt, csupán a tűzet oltó munkások egyikének a karja pörkölődött meg.
A helyszínen tájékozódott a történtekről Dombrády László tű. ezredes a Nyíregyházi Tűzoltóság parancsnoka. A tűz pontos keletkezésének az okát szakértő bevonásával vizsgálják. |