Az Országos Rendőr-főkapitányság Szóvivő Irodája, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési és Vizsgálati Alosztálya, Bűnmegelőzési Osztálya, és a Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai szórólapokkal, előadásokkal és felvilágosítással hívták fel a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire és következményeire a Campus fesztiválon. A rendőrség munkatársai emellett, több ezer bűn-, illetve baleset-megelőzési kiadványt osztottak szét a fesztivál 27 ezer látogatója között. A Fesztivál keretében mintegy 600-an csatlakoztak aláírásukkal a Charta a józan közlekedésért elnevezésű kampányhoz.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a Campus Fesztivál ideje alatt fokozott közlekedésrendészeti és ittasság ellenőrzést hajtott végre elsősorban a rendezvényről hazafelé tartók körében. A korábbi évek tapasztalatai ugyanis azt mutatták, hogy egy-egy éjszaka több – akár 10-15 – fesztiválozó is ittasan ült be a volán mögé, óriási baleseti veszélyforrást kialakítva ezzel. A Rendőrség ezért a többi közlekedő biztonsága érdekében is tartotta ezt az ittasság ellenőrző akciót. Idén összesen – a megelőző rendőri munkának és a szigorodó jogszabályoknak köszönhetően – pozitív változás, hogy mindössze 1 fesztiválozó ült be a volán mögé ittasan.
A két éjszakán át tartó akcióban több mint 700 járművezető esetében ellenőrizték az ittasságot és összesen hat – 4 gépjárművezető és 2 kerékpáros – bizonyult ittasnak. |