Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Román rendőrök szolgálat ellátása Hajdúszoboszlón
Feltöltve: 2008-07-11 09:00
Hajdúszoboszló - A román rendőrök július 8-tól augusztus 21-ig két hetenkénti váltással fognak szolgálatot ellátni a város és a gyógyfürdő területén, kiegészítve ezzel a már évek óta jól működő strand rendőri szolgálatot.    

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a romániai Bihor Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodása alapján a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságon – a város rendőrkapitányának kezdeményezésére - olyan magyarul is beszélő román rendőr kollégák kezdték meg közterületi szolgálatukat a nyári idegenforgalmi szezonban 2008. július 9-től , amely az Európai Unióban is modellül szolgálhat és példa értékű nemzetközi együttműködést vetít előre.

Hajdúszoboszlón Európa legnagyobb fürdővárosában tavaly az odalátogató külföldi vendégek közül már a román állampolgárságú turisták és vendégek voltak jelen legnagyobb számban ( 27.771 fő), akik összesen 74.509 vendégéjszakát töltöttek el.

Ennek tükrében, hangsúlyosan a román rendőrök tervezett szolgálat-ellátása került előtérbe, amelyről ez év április 19-én Debrecenben egy rendőr szakmai és IPA konferencia keretében egyeztető tárgyalások kezdődtek, a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dr. Fekete Csaba r. ezredes és a romániai Bihor Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Líviu Popa r. ezredes , valamint dr. Domján Sándor r. alezredes a Hajdúszoboszló Rendőrkapitányság vezetője között.

A két Rendőr-főkapitányság már korábban is együttesen vett részt abban az interregionális pályázatban, amely a két megye rendőri szervezeteinek vonatkozásában a határ menti, területi-térségi, fizikai és infrastruktúrális integrációt hivatott erősíteni, illetve megvalósítani.

A tavasszal elindult projekt elgondolásait gyors tettek követték, hiszen a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vezetőjének június 11-i nagyváradi tárgyalásai után 2008. július 8-án már Hajdúszoboszlóra is érkeztek a Bihor megyei Rendőr-főkapitányság nyári szolgálat-ellátásra delegált rendőrei.

A román fél képviseletében Liviu Popa r. ezredes a Bihor Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Adrián Bucur r. alezredes a Nagyváradi Rendőrkapitányság helyettes-vezetője, míg a magyar fél képviseletében dr. Ambrus Vencel r. ezredes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője, Aranyi István r. alezredes megbízott Rendészeti Igazgató, valamint dr. Domján Sándor r. alezredes a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vezetője mutatta be és ismertette a román és a magyar sajtó képviselőinek a nyári idegen forgalmi szezon biztonságát elősegítő programot és azok végrehajtóit.

A sajtótájékoztatón úgy a román, mint a magyar fél részéről hangsúlyozták, hogy ennek a projektnek a gyors és gyakorlatias megvalósulása számos előnnyel szolgál mindkét Rendőr-főkapitányság részére, hiszen a határon túlra irányuló együttműködésnek napjainkban szerkezetileg is át kell tudni alakulnia, hogy Románia rövid időn belül megvalósuló teljes jogú Schengeni csatlakozása esetén a régió érintett rendőri szervezetei egy, a gyakorlatban is jól működő rugalmas együttműködési rendszert tudjanak felmutatni.

A magyarul is jól beszélő román rendőrök hajdúszoboszlói szolgálat-ellátásról a rendőri vezetők kiemelték, hogy a Bihor és Hajdú-Bihar Megyék Eurorégió teljes lakosságának és az ide látogató magyar és külföldi turistáknak, vendégeknek az érdekeit tartják szem előtt és ez a közép- és hosszú távú együtt gondolkodásuknak az alapja mivel meggyőződésük, hogy ez a fajta együttműködés a határ mind két oldalán pozitív hatást kell, hogy kiváltson, ezzel szolgálva jótékonyan a polgárok biztonság érzetét.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vezetője közölte, hogy elképzelésüknek és megegyezésüknek megfelelően a román rendőrök július 8-tól augusztus 21-ig két hetenkénti váltással fognak szolgálatot ellátni a város és a gyógyfürdő területén, kiegészítve ezzel a már évek óta jól működő strand rendőri szolgálatot.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> ESZAON
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: háromszázkilencvenegy 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu