Négy uzsorázásból élő embert fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Komádiban, sokszor 100 százalékos kamatra adtak hitelt; az ügyben további gyanúsítások is várhatók.
Vékony Zoltán alezredes elmondta: a hivatalosan szociális segélyből élő gyanúsítottak mintegy ötven családnak adtak kölcsönt, olykor 100 százalékos kamatra. A két férfit és a két nőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.