Ma 28°C    Holnap 27°C   
 
Hirdetés
Főnix
Rádió MAX
Hírkereső
Index-Kelet
Kölcsey Központ
 

Megfenyegették a buszsofőrt
Feltöltve: 2010-12-09 13:04
Tegnap este egy távolsági busz elgázolt egy gyalogost Ibrányban. A balesetet követően a helyiek megfenyegették a buszsofőrt, végül a rendőrségnek is be kellett avatkoznia.     Megfenyegették a buszsofőrt

A menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz Ibrányban a vele azonos irányban haladó gyalogost gázolta el. Az 59 éves helybeli férfi életét vesztette. A balesetet követően a környékbeliek mintegy száz fősre duzzadt tömege körülvette az utasokat nem szállító buszt, többen a sofőrt fenyegették, megpróbáltak felszállni a bezárt ajtón és a járművet is ütni kezdték.

Az azonnal helyszínre érkező rendőrök hiába próbálták csillapítani a feldühödött tömeget, őket is megfenyegették, a rendőrök végül erősítést hívtak, és körülbelül harminc egyenruhásnak a helyi kisebbségi vezetők közreműködésével és polgárőrökkel sikerült normalizálni a helyzetet. A buszsofőr nem sérült meg.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság ibrányi őrse garázdaság szabálysértés miatt eddig egy személyt vett őrizetbe. Az éjszaka fokozott rendőri jelenlét biztosította a város nyugalmát, további atrocitás nem történt.

Ossza meg ezt a hírt ismerőseivel:
mégtöbb hír  >> maxfm.hu/eszaon.hu
HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ                           Részletes szabályzatunkat itt olvashatja.
Cím:       Név:  
Írja be számokkal: ötszázkilencvenkettő 
 
 
A Nagyerdőben is csobbanhatunk
A létesítmény egyelőre csak részleges üzemmódban fogadja a látogatóit, amely azt jelenti, hogy az 50 m-es versenymedence, valamint az I. és II. számú gyógymedencék állnak a fürdőzők rendelkezésére.    
Friss hírek
Hirdetés
Sakk
The Debrecen Sun
Bulverotika
Társkereső
Magazin
  Egészség
 
 
• Kétezer HIV-fertőzött Magyarországon
• Tévénézés és rágcsa
Életmód
• Jó alvás - tiszta fejjel
• A házasság megöli a sportot
Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Kaba Nyíregyháza
Jász-Nagykun-Szolnok megye Debrecen Kisvárda Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Hajdúszoboszló Mátészalka Záhony
 
Magyar Honlap Linkek Copyright © ONLINE RÉGIÓ Impresszum Elérhetõségünk:info@eszaon.hu