Ezzel kezdte Kovács Gábor r. alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály vezetője, amikor értékelte a megye baleseti helyzetének alakulását 2009. évben, majd így folytatta:
– Az előző, 2008-as évhez viszonyítva a megye közútjain történt közlekedési balesetek száma öt százalékkal csökkent 2009-ben, és mintegy 10 százalékkal kevesebb volt a halálos áldozatot követelő balesetek száma.
Számszerint az össz balesetek száma 2009-ben 1005 volt, míg 2008-ban 1063 történt. 2009-ben 38 halálos baleset volt, és 40-en haltak meg, addig 2008-ban 42 halálos baleset következett be és 48-an vesztették életüket.
A súlyos balesetek száma szintén kevesebb volt. 2009-ben 280 súlyos balesetben 327-en sérültek meg. Ezzel szemben 2008-ban 322 súlyos baleset volt és 373-an kerültek súlyos sérüléssel kórházba. A könnyű balesetek száma is kevesebb. 2009-ben 687 könnyű sérüléses baleset történt és 1034-en sérültek meg, 2008-ban 699 könnyű belesettben 1086 fő volt a sérültek száma.
Ittas okozók
– Az ittas okozók száma sajnálatosan még mindig sok (egy is sok), bár valamivel kevesebb, mint az előző évben volt, és a halálos áldozatok, súlyos sérültek száma is kevesebb volt tavaly. 2009-ben 155 balesetet okoztak ittas járművezetők, 2008-ban 174-et. Miattuk tavaly 3-an haltak meg, 2008-ban 6 személy vesztette életét. Súlyosan sérültek 43-an, az előző évben 63-an. A könnyű sérültek száma 109 fő, 2008-ban 105 volt.
Gyorshajtók továbbra is az élen!
A baleseti okokat vizsgálva megállapítható, hogy továbbra is a gyorshajtás vezet (255 esetben), azt követi az elsőbbségi jog meg nem adása (173 esetben), figyelmetlenség (172 esetben), kanyarodási szabályok megszegése (135 esetben), gyalogos hiba (52 esetben), követési távolság szabályainak be nem tartása (42 esetben), előzési hiba (39 esetben). Műszaki hiba miatt csupán 3 baleset következett be.
Nőtt a külföldi okozók száma
A balesetet okozók alakulásában sincs különösebb változás a korábbi évekhez viszonyítva, továbbra is a személygépkocsik viszik el magasan a „pálmát”, 632 esetben okoztak balesetet (előző év 691), utánuk a kerékpárosok következnek 121 alkalommal (előző év 139). A tehergépkocsik következnek a sorban, ők 75 balesetet okoztak. További sorrend: segéd-motorkerékpárok 61, gyalogosok 57, motorkerékpárok 23 és az autóbuszok 7 balesetért felelnek.
Nőtt a külföldiek által okozott balesetek száma, 2009-ben 53 balesetet okoztak, míg 2008-ban, 40 balesetben voltak hibásak. A több baleset oka lehet, hogy nagyobb lett a „vándorlás”. A külföldről érkezők fáradtak a hosszas vezetés után, és a gépjárművük sincs kifogástalan műszaki állapotban.
Veszélyes délután
A balesetek napszak szerinti előfordulását vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb délután 12 és 18 óra között következett be, számszerint 429, az előző évben 413. Utána a legveszélyesebb időszak délelőtt 7 és 12 óra között van, ez idő alatt 253 beleset történt az előző évi 294-gyel szemben. Este 18 és 22 óra között 186 baleset történt, 2008-ban jóval több, 211. Éjszaka 22 óra és hajnali 4 óra között 85 baleset történt, előző évben kevesebb, 79 következett be. A reggeli (hajnali) időszakban, 4 óra és 7 óra között 52 baleset fordult elő, 2008-ban 66 volt.
Visszatartó hatás, több ellenőrzés
– A beszédes számokat áttekintve egyértelműen megállapítható, hogy jóval kedvezőbben alakult baleseti szempontból a 2009-es év az előző évhez viszonyítva. Sőt, ha visszatekintünk 10 évre, akkor megállapíthatjuk, hogy mostanra mintegy 30 százalékkal kevesebb közlekedési baleset történt. Reméljük, hogy a csökkenő tendencia folytatódik. Ez annak is köszönhető, hogy az autópályán biztonságosabban lehet közlekedni, elkészültek az elkerülő utak a 4-es számú főúton. Csökkent a forgalom a 36-os főúton. Jobb lett az utak minősége, és nem utolsósorban a rendőri jelenlét is fokozottabb az utakon. A közlekedési rendőrök száma jóval több lett. Jól működik az autópálya alosztály is. Mondhatom, hogy a nap 24 órájában bárhol, bármikor felbukkanhatnak kollégáim és végzik a dolguk. Egész évben rendszeresek voltak a közlekedési akciók. Aztán a zéró toleranciának (közigazgatási bírság bevezetése) is van visszatartó hatása a szabálytalankodásra, gyorshajtásra hajlamos járművezetők között, és a közlekedési morál is javulóban van – tette hozzá az alezredes.
Szem előtt a gyorshajtók, ittas vezetők
Elmondta még Kovács Gábor, hogy a 2010-es évben is „tűzzel-vassal” küzdenek a gyorshajtók, ittas járművezetők, durva szabályszegők ellen. A nemrég kapott három új sebességmérőt is bevetik a gyorshajtók ellen.
– Fő feladataink közé tartozik még az új évben többek között: a már említett ittas járművezetők kiszűrése a forgalomból, biztonsági öv, gyerekülés, mobiltelefon használat ellenőrzése. Növelni fogjuk a tehergépkocsik ellenőrzését is. Próbáljuk visszaszorítani a kerékpáros baleseteket. Több kerékpárútra lenne szükség, mert egyre többen veszik elő a biciklit munkába járásra, vagy éppen ügyes-bajos dolgaik intézésére. Természetesen a kerékpárosoknak is jobban oda kell figyelni a szabályos közlekedésre, főként nem ittasan nyeregbe pattanni.
Számítanak a polgárőrökre
– A feladatok végrehajtásában továbbra is együttműködünk a polgárőrséggel és a Nemzeti Közlekedési Hatósággal. Ebben az évben is tervezünk az autópályán olyan akciót, amikor teljes útlezárásnál ellenőrizzünk a járműveket, bevonva az összes illetékes hatóságot. Mindemellett továbbra is részt veszünk a TISPOL (Nemzetközi Közlekedési Hatóság) által szervezett közlekedési akciókban.
– Végső célunk, hogy 2010-ben minél kevesebben sérüljenek meg és veszítsék életüket közlekedési balesetben megyénk közútjain – hangsúlyozta Kovács Gábor.
Fullajtár András
|